Hetedik fejezet/1.

Másnap reggel korábban keltem, mint szerettem volna, viszont kénytelen voltam, ugyanis a Liverpoolba vezető autóút eltart néhány óráig, és nyilván nem estére akarunk odaérni, hiszen szerdán már jövünk is majd haza. Nem tudtam, mit várjak ettől az alig három naptól, csak azt, hogy már nagyon hiányzott Claire és látni akartam végre. Közel egy éve nem találkoztunk, persze telefonon tartottuk a kapcsolatot, de az utóbbi időben ez nem volt túl gyakori, Claire alapvetően egy elfoglalt személyiség, a divatiparban dolgozik, én pedig... az utóbbi pár hétben egy eléggé viharos korszakomat éltem, sokszor egyáltalán eszembe sem jutott, hogy milyen régen beszéltünk utoljára, valahol éreztem, hogy hiányzik valami még, de kedvem sem volt ezen gondolkozni ilyen lelkiállapotban. Ami azt illeti, minden gondolatom Harry volt, de Lucifer és Erzulie is rendesen befészkelték magukat a gondolataim közé, valamint Amy sem kevés időmet foglalta le, Laurie-val egyetemben. Ahhoz képest milyen téma kapcsán ismerkedtünk meg a szöszivel, mostanra elég jóban lettünk, bár egy ideje már nem haladtunk a Luciferes dologgal, igaz én szerettem halogatni a dolgokat, ebben az ügyben eszemben sem volt halasztani. De mint nekem, úgy Lauire-nak sem volt túl sok szabadideje, és az ilyen témában való kutatás amúgy sem egyszerű dolog, úgyhogy már annak is nagyon örültem, hogy ennyi mindent megtalált, és végtelenül hálás voltam neki. Lucifert egyébként vagy egy hete nem is láttam már, ami szokatlanul hosszú időnek számított, nyilván örültem neki, mégis nyugtalanított a gondolat: mi van, ha készül valamire? Bár szerencsére nem volt sok időm, hogy ilyenek járjanak a fejemben, Harry gondoskodott róla, hogy elterelődjön a figyelmem az ilyesfajta dolgokról. Igazából Harrynek is nagy hálával tartoztam, ő.. megmentett engem.

– Szia! – nyitottam ajtót barátomnak és úgy ugrottam a nyakába, mintha már legalább egy hete nem láttam volna, Harry pedig felnevetett a reakciómra és derekamnál húzott közelebb magához.

Harryvel bementünk, leültünk a kanapéra és beszélgetni kezdtünk. Amint beértünk a nappaliba Austin egyébként azonnal pattant is fel a helyéről, még egy gyilkos pillantást vetett a göndörkére, majd felment az emeletre. Azóta a bizonyos eset óta dühös Harryre, látni sem bírja egyszerűen. Én pedig hiába magyarázom neki, hogy Harry nem tett semmit, nem hisz nekem, az igazsággal meg csak nem állhatok elő neki, meg amúgy sem hinné el. Pedig azelőtt nagyon kedvelte Harryt, aminek én nagyon örültem, de mióta Austin abba a tudatba ringatta magát, hogy a srác bántott engem, eszében sincs megbocsátani neki, pedig ha tudná, hogy nincs is miért utálnia... Nagyon bántott a dolog, hogy Austin így áll hozzá Harryhez, sajnos én nem tudtam ellene mit tenni, próbáltam megmagyarázni neki, nem hatott, ezután ötletem sem maradt, hogyan változtathatnék drága öcsém hozzáállásán. Persze Harry is tudott róla, hogy mégis mi a baja vele Austinnak, ő sem tudott segíteni a helyzetben, mivel öcsém még látni sem akarta, hogyan beszélhetett volna vele? És ha már nekem nem hitt, miért hitt volna pont Harrynek?

Nem sokkal később megint csengettek, így Harryt egyedül hagyva a nappaliban mentem ajtót nyitni.

– Na, végre! – kiáltotta el magát színpadiasan Amy, majd engem kikerülve becsörtetett a lakásba.

– De hát amint csöngettetek én már jöttem is ajtót nyitni? – fordultam utána meglepetten, azonban Amy addigra eltűnt, én pedig kérdő tekintettel fordultam vissza az ajtóban álló személy felé.

– Pisilnie kell – adta meg a magyarázatot Dean. – Harry?

– Bent van – mutattam hátam mögé. – Harry! – kiáltottam el magam hátra fordulva. – Mindjárt jön – néztem újra mosolyogva Deanre.

Pár másodperc múlva meg is jelent a göndörke, és lepacsizott Deannel. Ők ketten kivitték a cuccokat Harry Range Roverének a csomagtartójába, én pedig bementem a konyhába, ahol Amy otthon érezve magát vett elő egy poharat, meg narancslét a hűtőből, és töltött magának inni.

– Megkönnyebbültél? – vigyorogtam rá, mire ő csak grimaszolt egyet. Mindig is Amy volt az, akinek előbb kellett vécére mennie, ha megérkeztünk valahova első dolga volt, hogy felkeresse a mellékhelyiséget. Ez részben azért volt, mert alapjáraton sokat ivott, de szerintem amúgy is kicsi a hólyagja.

– Na, csajok, indulhatunk? – jött be Harry, majd követte őt Dean is.

– Mindjárt – tartottam fel mutatóujjamat, majd kimentem a konyhából és felrohantam a lépcsőn, Austin szobájába kopogás nélkül nyitottam be.

– Kopogni luxus? – fordult velem szembe a forgós székével együtt, természetesen számítógépes játékkal pusztította agysejtjeit.

– Igen – biccentettem. – Viszont mindjárt indulunk! – Karjaimat széttártam ölelésre várva, Austin vonakodva felállt a székről és odasétált hozzám, mire én szorosan megöleltem őt. – Vigyázz magadra.

– Te is vigyázz magadra, nem bízom Harryben – szűkültek össze szemei, és figyelmeztetően nézett rám. Nem esett jól, amit mondott, mégis olyan viccesen nézett rám, hogy majdnem elnevettem magam.

– Hidd már el nekem, hogy Harry nem csinált semmit! – Szinte könyörögtem neki.

– Felőlem védheted...

– Na, jó, elmentem! – legyintettem egyet és elhagytam kisöcsém szobáját.

Anyámtól nem tudtam elköszönni, ugyanis ő tegnap este elment itthonról, és azóta nem jött haza. Nyilván az egyik pasijánál töltötte az éjszakát, ez nem volt újdonság, majd délután úgyis előkerül. Gyakran csinált ilyet, hogy minden előzetes bejelentés nélkül eltűnt éjszakára, majd másnap sokszor hót másnaposan hazajött.

– Mehetünk! – ugrottam le az utolsó lépcsőfokról, és odamentem a többiekhez.

Kimentünk és mind beszálltunk a fekete kocsiba, én az anyósülésre, Amy és Dean hátra, Harry pedig értelemszerűen a volánhoz.

– Wow – bámult ki az ablakon Amy, mikor látóhatárba került nagynéném villája. Halványsárga színű volt, szépen nyírt bokrokkal előtte. – Miért nem mondtad, hogy ilyen király helyre jövünk? – Nézett Amy még mindig tátott szájjal az épületre.

– Nem gondoltam, hogy fontos információ – vontam meg a vállam, és elnevettem magamat. – De Deanék is ilyesmiben laknak, láttál már ilyet, mi olyan újdonság?

– Az más! – vágta rá Amy. Persze, minden "más".

– Van jacuzzi? Ilyen házban kell lennie!

– Ami azt illeti, van.

Leparkoltunk és kiszálltunk a kocsiból, én pedig mentem az ajtóhoz és csengettem. Claire szinte abban a pillanatban nyitotta is ki az ajtót, és kijött hozzánk.

– Nell! – tárta szét a karjait nagynéném vigyorogva és szorosan magához ölelt, én meg elnevettem magamat.

– Megfulladok! – jeleztem kényelmetlenségemet kis idő múlva.

Erre Claire engedett a szorításon, és lehalkította a hangját: – Nem is gondoltam, hogy ez a Harry ilyen helyes! Jó választás! – Ezután elengedett és rám kacsintott, én pedig végig néztem rajta, semmit sem öregedett, szokás szerint fantasztikusan nézett ki!

– Na, hadd lássam a többieket, fordult mosolyogva barátaim felé, majd mindenkit sorban üdvözölt.

Hirtelen egy másik személy jelent meg a nyitott ajtóban, meglepetten néztem rá, hiszen nem számítottam a jelenlétére, ám ő mintha észre sem vett volna, egyenesen maga elé nézett, pont Harryre.  Szép magas lány volt egyébként, szőke hajjal, telt ajkait vörös rúzs díszítette.

– Oh... – fordult hátra nagynéném, és bal kezét kinyújtotta, mire a titokzatos lány kilépett a házból és odasétált Claire-hez. – Ő itt Elisabeth – mutatta be a lányt. – Bocsánat, csak Liz – javította ki magát, miután egy pillanatra a lányra vetette tekintetét. – A munkám miatt van ideiglenesen itt.

Harry meglepetten vizslatta a lányt, arcizmai megfeszültek, és láthatóan nagyot nyelt. Mereven nézte Liz nevű lányt, mintha még pislogni sem mert volna, nehogy lemaradjon valamiről. Hirtelen közelebb lépett hozzám, és jobb kezét a derekamra vezette, jobban magához húzott.

Volt valami furcsa abban, ahogyan Liz és Harry reagáltak egymásra. Liz még mindig elbűvölően nézte Harryt, próbáltam valami érzelmet leolvasni arcáról, ám ez nem sikerült, nem tudtam megfejteni a tekintetében lévő furcsaságot.