Második fejezet/5.

Érintésétől végigfutott testemen a jóleső melegség. Lenéztem a kezünkre majd vissza Harry ragyogó zöld szemeibe.

– Jöttök már? – fordultak hátra barátaink.

– Igen – válaszoltam tekintetemet le nem véve Harryről. A kezemet szorongató sráccal menetirányba fordultunk, hogy elindulva beérhessük társaságunk többi tagját. Amy, arcán széles vigyorral fordult fél testtel hátra felénk, egyik keze Deanében volt másik kezében pedig a moziból megmaradt kóláját szorongatta. Harryvel melléjük sétáltunk és négyen haladtunk tovább. Jó érzés volt a göndörkével így sétálni – biztonságot sugallt.

Még sosem kerültem ilyen közel egy fiúhoz sem. Nem, Tylerhez sem. Az alatt a pár hónapos kapcsolat alatt nem jutottunk el odáig, hogy – lelkileg –tényleg közel kerüljünk egymáshoz, de ez később sem ment volna. Harry más. Nem mintha már annyira ismernénk egymást, vagy olyan közeli kapcsolatban állnánk, de mégis ezt érzem. Vagy talán csak a kis játékunknak köszönhetően képzelem be magamnak.

Sosem szerettem hazudni az embereknek, a legtöbb esetben még, ha fájt is az igazság, de kerültem a füllentést. De vannak olyan helyzetek az életében, amikor muszáj – legalábbis annak érezzünk –, vagy csak a helyzetet szeretnénk megkönnyíteni ezzel. Sokszor választás elé kerül az ember, a nehezebbik utat választja, azaz őszinte lesz, vagy néha-néha elenged nem kevés hazugságot. Sokszor rosszul döntünk ilyenkor, de mindig van választásunk. Én is sokszor kerültem ilyen helyzetbe, hogy a szüleim miatt hazudnom kellett valakinek, vagy éppen nekik. Választhattam volna a nehezebbik – fájdalmasabb – megoldást, és lehettem volna őszinte, de nem tettem. Talán nem voltam elég bátor, vagy csak a következményektől akartam megkímélni magam.

Annak ellenére, hogy utálom becsapni az embereket, most mit csinálok? Hazudok az összes környezetemben élő embernek. Egyszer persze a mi románcunknak is vége szakad, ezzel együtt a folytonos hazudozásnak is. Nem tudom eldönteni, várom-e azt a pillanatot. A megkönnyebbülést és ezzel egyúttal viszont az elmúlás fájdalmát is elhozza majd a szakítás. Nem akarom elveszíteni Harryt, viszont azt sem tudom meddig mehet ez még így tovább. Ha tényleg el akarjuk hitetni az emberekkel, hogy ez az igazi akkor nem elég csupán pár hétig színlelni. De nem hiszem, hogy sok jó sül ki abból, ha Harryvel emiatt rabolnánk egymás idejét, és zárnánk ki a lehetőségeket.

– Nem akarunk beülni még valahová? – fordult felénk menet közben Dean.

– Benne vagyok, de hova? – mentem bele. Egyrészt még nem akartam hazamenni, másrészt pedig még mindig nem ismerem Dean eléggé ahhoz, hogy rábízzam a legjobb barátnőmet. Tudom, hogy egy pár óra nem sokat segít, de ez is előrelépés.

– Jó, de nem akarok Mekibe menni! – mondta Amy mielőtt félrehúzódott, hogy kidobhassa az időközben kiürült kólás dobozát.

– Van itt egy palacsintázó a harmadikon, menjünk oda – ajánlotta fel Harry.

Beültünk a helyre, amit Harry ajánlott. Még sosem voltam itt, de egész kellemes kis hely volt. Otthonos. És az illatokról Clarie nénikém jutott eszembe, ő csinált mindig palacsintát. Jó érzés fogott el odabent, eszembe jutottak a nagynénémmel töltött pillanatok. Pár évvel idősebb csak nálam ezért nagyon jóban vagyunk, mintha a testvérem lenne, hiányzik már, mivel elég régen találkoztunk.

A bejárattó nem messze találtunk egy üres boxot a fal mellet, amit meg is céloztunk.  Én a falhoz ültem, Amy mellét a srácok pedig velünk szembe – Dean kívülre – kerültek.

Miután kihozták a megrendelt palacsintáinkat. izgatottan kaptam be az első falatot. Régen ettem már palacsintát, jóformán csak akkor szoktam amikor Clarienél vagyunk, kíváncsi voltam, hogy a kis étkezde kreálmánya felér-e a nagynéném isteni palacsintájával. Másfelől pedig igencsak megéheztem.

Evés közben sokat nevettünk és hülyültünk. Meglepően jól kijöttem Deannel is, és rá kellett jönnöm talán nem ismertem eléggé ahhoz, hogy ítélkezzek felette és az Amyvel való kapcsolata felett.

Ismerős dallamot hallottam meg a táskámból emelkedő hangerővel. A telefonom csörgött. Előhalásztam a készüléket a táskám legmélyéről, majd mikor már a kezemben tudhattam a telefont a kijelzőjére pillantottam. Laurie keresett. Tudtam mit jelent, ha ő hív és azt is, hogy nem itt kéne fogadnom a hívását. Gyorsabban kezdett verni a szívem a kíváncsiságtól, de sokkal inkább a félelemtől. Laurie talált valamit Luciferrel vagy Erzulie-val kapcsolatban, már előre féltem a közölnivalójától.

Megnyomtam a hangerő gombot a készülék oldalán, így a telefon némán jelezte tovább, hogy hívásom van. Amy felé fordítottam a telefon kijelzőjét, hogy ő is el tudja olvasni, ki keres.

– Bocs, fiúk. Nekünk most mennünk kell! – pattant fel hirtelen Amy. Dean arcára puszit nyomott miközben elhaladt mellette, és már a kijáratnál várt engem sürgetőn.

– De mi?! – értetlenkedve pillantott Dean rám majd hátrafordulva Amyre.

– Holnap találkozunk – vetettem még oda sietve, és Amy után indultam. Csoda, hogy Laurie még nem szakította meg a hívást. De ha ennyi idő után még mindig csörög a telefonom valami fontosat, vagy sürgőset akarhat mondani, mi még inkább megrémített.

– Szia! Mit tudtál meg? – szóltam bele idegesen a fülemhez tartott készülékbe. Amy szorosan mellettem jött a telefon felé hajolva, hogy ő is tisztán hallja mit mond Laurie. Sietősen haladtunk a pláza kijárata felé.

– Pontosan mikor is leszel tizennyolc? – kérdezte egyből, szintén idegesen.

– Június tizenötödikén. Miért?

– Oké – fújta ki a levegőt a lány a vonal túlsó végén. – Erzulie ugye csak egy bizonyos idő után veszi át a tested felett a hatalmat. Ez az időintervallum pontosan tizennyolc év és két hét. Miután betöltötted a tizennyolcat van pontosan tizennégy napod, hogy megmenekülj.

– Hogy megmeneküljek?

– Hét-hét nap. A hét arkangyal és a hét fő erény miatt tizennégy nap.

– Szóval pár hónap múlva meghalok?!

– Nem fogsz meghalni! – jelentette ki nyomatékosan Laurie. Valamiért nagyon a szívén viselte a sorsomat, pedig eddig még csak egyszer találkoztunk.

– Hát testben lehet, hogy nem...

– Van pár módszer, amivel kiűzheted Erzulie-t a testedből, de ezek elég kockázatosak... – halkult el a hangja.

– Mégis mennyi esélyem van, hogy megmeneküljek? – kérdeztem viszonylag nyugodt hangon, de belül rettegtem, tomboltam.

Miért pont én?

Második fejezet/4.

Sziasztoooook!

Meg is hoztam a következő részt remélem tetszeni fog. Majd. De előtte szeretném megköszönni a kommenteket, mert nagyon jól esik, hogy tetszik nektek a történet. Bearanyozzátok a napomat komolyan, amikor elolvasom a megjegyzéseiteket! :)) És attól még, hogy nem válaszolok rájuk, egytől-egyig mindet elolvasom. És mivel szükségem van a véleményetekre, ezúttal is megkérlek titeket, hogy írjatok komit. Sőt örülnék, ha kicsit részletesebben leírnátok, hogy mi tetszik és mi nem - ez nekem nagy segítség lenne. Valamint, ha olvasod a történetet iratkozz fel!

Valaki kérdezte, hogy milyen hosszú lesz a történet. Egyelőre még nem tudom, majd kialakul. Már megvan a történet nagyjából és a befejezés is, de időközben még bármi eszembe juthat, szóval ez majd kialakul, hogy nagyjából milyen hosszú lesz, de tíz-tizenöt fejezetnél nem gondoltam többre. Igazából még nagyon az elején járunk a történetnek és még nagyon sok minden fog ám történni! Főleg a végén. ;D

És az, hogy ki is az a Lucifer meg Erzulie és mit is akarnak ők pontosan, és hogyan szeretnék azt megvalósítani... idővel minden kiderül. Türelem.

Na nem is húznám az időt, imádlak titeket,  jó olvasást! (És komizni ne felejtsetek!)

A moziteremben mikor elfoglaltuk a helyünket Amy ült a sor szélére, mikor helyet akartam foglalni mellette, Dean megelőzött és levágta magát a barátnője mellé. Deant Harry követte, így én a négyes csapatunk másik szélére kerültem.

Először féltem mire számíthatok a filmmel kapcsolatban, mivel nagyon nem bírom az ilyesfajta filmeket, de az eleje még nem is volt rossz, sőt vígan eszegettem közben a popcornomat. Reménykedtem benne, hogy végig ilyen lesz a film. De imáim nem hallgattattak meg, ugyanis egy váratlan pillanatban előugrott a sötét erdőben egy kibelezett lány –, akinek elvileg már halottnak kellene lennie – késsel a kezében mire én akaratlanul is felsikoltottam. Kicsit kellemetlenül éreztem magam, mivel a teremben rajtam kívül mindenki más csöndben tudott maradni. Ezt a kirohanásomat követően Harry kuncogva átvetette bal karját a vállamon és közelebb húzott magához. Hozzábújva mélyen magamba szívtam az illatát, ami megbódított, és titkon mosolyogva néztem a vásznon az előbb felbukkant, kibelezett lány vad ámokfutását. Persze Harry nem láthatta az arcomat, hogy mekkora hatással van rám még ez az egyszerű cselekedete is.

Igen, Amy pont így képzelte el a közös mozizást, ezért is hívta meg azonnal a most engem ölelő fiút. Feltett szándéka volt, hogy összehozzon minket.

A film után Amyvel meglátogattuk a női mosdót.

– Láttam ám hogy néztétek Harryvel a filmet – jelentette ki barátnőm egy győztes mosollyal az arcán, miközben letépett egy papírtörlőt, hogy azzal megszárítsa a kezét.

– Ami azt illeti, el akarok mondani valamit...  – néztem rá a tükörből.

– Hallgatlak! – idegesített Amy vigyora és mindent tudó tekintete, pontosan tudtam mi játszódhat most le a fejében.

– Igazából ár a csókon is túl vagyunk – sütöttem le a szememet.

– Mi?! – sikkantott fel Amy felém fordulva. – Ti most akkor jártok? – kérdezte hatalmas szemekkel, számított a pozitív válaszra.

– Nem.

– Akkor nem értem.

– Igazából anyám miatt van az egész...

– Merthogy?

– Tudod tegnap reggel anyám megint elkezdte, hogy még mindig nem vagyok képes pasit keríteni magamnak. Besokalltam. Délután pedig a házunk előtt találtam Harryt, beszélgettünk, aztán láttam, hogy anyám épp felénk tart és... Megcsókoltam.

– És milyen volt? – húzta fel a szemöldökét mosolyogva.

– Jó... Nagyon jó – pirultam bele kicsit a mondandómba.

– Aztán anyám mondta, hogy hívjam meg Harryt vacsorára – folytattam.

– Nálatok vacsorázott már aznap este?

– Igen.

– Hogy ment? – húzta el a száját Amy, ő tudta milyen egy első találkozás anyámmal.

– Volt már rosszabb is, szóval egész jól. Anyám kifejezetten kedveli Harryt.

– Nem csodálom.

– Beadtuk neki, hogy járunk, de így, hogy ne legyen feltűnő, hogy csak színlelünk, mindenki előtt el kell játszanunk a nagy szerelmeseket.

– Ez logikus.

– De nekem semmi kedvem ehhez az egészhez, nem is az én ötletem volt – panaszkodtam karba tett kézzel.

– Mi? Harry találta ki? – kérdezte a kelleténél talán hangosabban.

– Igen.

– Hmmm... – bólogatott elismerően – kedvelem ezt a Harryt, még jó, hogy előbb–utóbb úgyis többek lesztek, mint csak barátok – jelentette ki nemes egyszerűséggel.

– Nem! Amy, ne kombinálj!

– Ugyan már, Nell, ez elkerülhetetlen! A filmekben is mindig ez van.

– De ez nem egy film.

– Nem baj, attól még így lesz. Én tudom – állította határozottan.

– Hát persze.

– És eddig miért nem mondtad el?

– Mert nem akartam látni azt a győztes vigyort a képeden.

– Hé! – reklamált Amy, mire én csak kiöltöttem rá a nyelvem.

– Mennünk kéne, már vagy negyed órája bejöttünk – nevetett.

Mikor kimentünk a mosdóból, Harry és Dean két széken ülve beszélgettek.

– Mi tartott ennyi ideig, csajok? – Dean vett észre minket először, ahogy közeledtünk feléjük.

– Lányos dolog – reagálta le Amy.

– Nem akarom tudni – röhögött Dean és Harryvel odajöttek elénk.

– Mehetünk? – tette fel a kérdést a göndör hajú srác.

– Aha – mondta Amy, és Deannel már el is indultak, majd Harry mellém lépett és összekulcsolta az ujjainkat.

Második fejezet/3.

Idegesen néztem a mellettem ülő Harryre, ám ő teljesen nyugodt volt. Rám pillantott a szeme sarkából, majd anyámra szegezve tekintetét belekezdett:

– Még pár hónapja találkoztunk először. Szó szerint összefutottunk – nézett itt rám. – Aztán elkezdtünk beszélgetni, pár nappal később megint egymásba botlottunk én hazakísértem és elkértem a telefonszámát, amit Nell készségesen meg is adott. Randiztunk párszor és jöttek a dolgok maguktól... – úgy mesélte Harry, hogy még én is elhittem.

– Lefeküdtetek már? – kérdezte anyám szemérmetlenül, mire én meglepettségemben félrenyeltem az italomat. Köhögtem párat, Harry meg a hátamat veregette, hogy meg ne fulladjak. Mikor már jól voltam kikerekedett – és kicsit könnyes – szemekkel meredtem anyámra.

– Még nem – válaszolta Harry úgy, mintha csak azt kérdezték volna tőle, hogy tegnap esett–e az eső.

Míg én fel voltam háborodva a vacsora alatti beszélgetéstől, Harryt úgy tűnt még szórakoztatta is a dolog.

Miután megvacsoráztunk anyám felajánlotta Harrynek, hogy maradjon még, de Harry közölte, hogy még dolga van, szóval mennie kell.

– Egész jó pasi ez a Harry gyerek – mondta anyám miután kikísértem az említett személyt és visszamentem a nappaliba.

– Az – mondtam és közben elég érdekes arcot vághattam.

Felmentem a szobámba, úgy döntöttem egy gyors zuhany után be is dőlök a puha, meleg ágyba.

Mikor már levetkőztem szemügyre vettem a bal alkaromon lévő sérülésemet. Mikor pár napja Amyéknél aludtam kitalálta, hogy idézzük meg Lucifert. Ez az ötlete olyan 'jól' sikerült, hogy Lucifer megszállta Amy testét. Akkor Amy (vagy Lucifer) megragadta a karom és erősen szorította, azóta egy hatalmas lilás, véraláfutásos folt éktelenkedik az alkaromon. Olyan formája, mint barátnőm kézlenyomata. Az eset óta még itthon sem hordtam rövid ujjú pólót. Takarom, ahogy csak tudom, szerencsém, hogy nem nyár van. Már nem fáj, de ahhoz képest elég durván néz ki. A talpamon a vágások már csak halványan látszanak, max két napig sajgott és nehezítette meg a járásomat, utána már csak a nyoma maradt meg.

Másnap suli után Amy hívott, hogy menjek el vele és Deannel a moziba. Haboztam egy kicsit mielőtt igent mondtam, de jobban meg kell ismernek a fiút, akibe Amy belelesett. Lehet, barátnőmnek van igaza, és Dean egyáltalán nem olyan, amilyennek én megismertem. Remélem.

– Harry, szia! – köszöntem meglepetten álbarátomnak, mikor szembejött velünk az utcán.

– Hogy mi mindig egymásba botlunk – nevetett.

– Harry, nincs kedved eljönni velünk most moziba? – szólalt meg barátnőm oldalról cinkosan vigyorogva. Feltett szándéka, hogy Harryvel összehozzon. Még nem mondtam el neki, hogy elvileg már járunk, legalábbis úgy csinálunk. Eredetileg csak anyám előtt kéne, de ha rendesen akarjuk csinálni máshol is meg kell játszanunk magunkat, ahogy anyámat ismerem, ő bárhol ott lehet. Amynek viszont nem hazudhatok, nem akarok. Majd mozi után megmondom neki, hogy csak eljátsszuk.

– Dolga van – vágtam rá mielőtt még Harry válaszolhatott volna. Igazából nem tudom miért tettem.

– Ami azt illeti, most pont ráérek – pillantott rám szemrehányóan, de közben mosollyal a szája sarkán Harry.

– Szuper! – virult Amy.

Így már négyen meneteltünk London utcáin a pláza felé.

Ez akár még dupla randi is lehetne. Lehetne. De én tudom, hogy nem az.

– Ja, és Dean odavan a horrorfilmekért, szóval nem tudom, Harry hogy van vele, de valószínűleg azt fogunk nézni – nézett rám enyhe megbánással a tekintetében mégis vidáman.

– Tudod, hogy utálom a gyilkolászós filmeket!

– Naa, arra még nem gondoltál, hogy ha megijedsz, Harry majd átkarol és megvéd? – karolta át a vállamat mondandója közben Amy, a másik kezével pedig maga előtt hadonászott, mintha kivetítené elénk a képet. Aztán felém fordulva meglehetősen közelről vigyorgott rám.

– Meg ahogy azt te elképzelted.

– Most miért? Szerintem marha aranyosak lennétek Harryvel.

– Annak örülök, hogy neked így tetszenénk, de én ezt már nem így gondolom. – Meg kell mondanom Amynek, hogy Harryvel mi is a helyzet, de nem szeretném akkor Amy győztesnek érezné magát és máris elkezdene kavarni, hogy egyszer úgyis egymásba esünk. Persze ez nem így lesz.

Idő közben odaértünk a mozihoz.

Harry és Dean közös erővel akartak minket meggyőzni, hogy a fél óra múlva kezdődő – elvileg brutálisan durva – horrort nézzük meg. Amyt nem kellet sokáig győzködni, sőt, egyáltalán. Engem viszont annál inkább. Próbáltam rábeszélni a srácokat, hogy valami vidám vígjátékot nézzünk inkább, de nem engedtek. Aztán Harry kijelentette, hogy márpedig azt a horrort fogjuk megnézni. Hurrá.

Dean megvette Amynek és magának a jegyet, majd én következtem a sorban, de mielőtt még megszólalhattam volna Harry odatolakodott mellém és vett két jegyet. Magának és nekem. Persze én rögtön ki akartam neki fizetni az én részemet.

– Nell, erre semmi szükség – tolta vissza a kezemet, amiben a pénzt tartottam, hogy vegye el.

– De... Különben is, ez így olyan, mintha együtt jöttünk volna.

– Együtt jöttünk – nézett rám furán.

– Mármint, mintha randiznánk – magyaráztam.

– Miért, nem? – nevetett pimaszul. Tudta, hogy ezzel hergel.

– Nem! – forgattam a szemeim.

Második fejezet/2.

Alig csöngött párat a telefon, Harry már fel is vette.

– Már most hiányoztam? – szólt bele a készülékbe, a köszönést kihagyva. Hallottam a hangján, hogy mosolyog.

– Neked is szia! – nevettem – Csak kérdezni szeretnék valamit – pontosabban: nem; én nem akarok semmit sem kérdezni, csak anyám.

– Hallgatlak.

– Ráérsz ma este? – tettem fel a kérdést, nemleges válaszban reménykedve.

– Igen. Mit terveztél? – érdeklődött. A francba, ráér. Nem, nem azzal volt a bajom, hogy találkoznom kell Harryvel, én anyámmal és Harryvel nem akartam találkozni. Tudom, hogy semmi jó nem sül ki abból, ha anya találkozik valamelyik barátommal, mindegy, hogy fiú vagy lány.

– Anyám meghívott, hogy vacsorázz ma nálunk. Szóval, ha lenne kedved...

– Szívesen megyek – vigyorgott. Tudtam, hogy vigyorog. Még nem tudja mire vállalkozik.

– Oké, akkor nyolcra gyere át.

– Örömmel. Szia – mondta, majd bontotta a vonalat.

Ledobtam magam mellé a telefonomat, de rögtön fel is kaptam, mert eszembe jutott, hogy fel akarom hívni Amyt. Igaz, hogy egy órája találkoztunk utoljára, de el kellet neki mesélnem az azóta történteket.

Nem vette fel a telefont, de úgy döntöttem nem erőltetem, gondolom Deannel van. Még mindig nem díjazom a kapcsolatukat, de ha Amy boldog az jó, és, ha vele, akkor vele. Tenni úgysem tudok ellene, és ha tényleg szeretik egymást és Dean nem csak kihasználja, akkor nem is akarok. Amy váltig állítja, hogy Dean más, mint amilyennek én ismerem. Szeretnék hinni neki, tényleg. De ez nem könnyű. A barátnőm, bízom benne, de ezt a Dean-ügyet még fel kell dolgoznom.

Már fél nyolc volt, én meg a kanapén elterülve kapcsolgattam a tévét, ugyanis semmi nézhető műsort nem találtam. Anya már végzett a főzéssel és ínycsiklandó illatok terjengtek a lakásban, de Harry még nincs itt, szóval ellen kellet állnom a késztetésnek, hogy enni kezdjek; ami egyre nehezebbnek bizonyult.

Apa elvitte Austint nem tudom hova, de anya mondta, hogy jóval csak vacsora után fognak hazaérni. Tehát csak hárman leszünk.

Éppen találtam egy műsort a tévében, ami viszonylag érdekesnek is bizonyult, de pont akkor csengettek.

– Majd én nyitom! – rohantam az ajtóhoz, mielőtt anyám odaérhetett volna.

Megálltam az előszobában és hosszan kifújtam a levegőt, és végignéztem magamon, hogy azért elfogadhatóan nézek–e ki. Igazából nem is tudom miért, izgulok.

– Szi... Jó estét – nyitottam ki az ajtót, de a várt személy helyett a postás állt a küszöbön.

Aláírtam a papírt, amit elém nyújtott és elvettem tőle a borítékot, majd kissé csalódottan sétáltam vissza. Hogy miért voltam csalódott? Nem tudom. Hiszen nem is akartam, hogy Harry most átjöjjön.

Pár perc múlva megint csengettek, felkeltem a kanapéról és komótosan sétáltam a bejárathoz, majd unottan ajtót nyitottam.

– Harry – meglepődtem.

– Kit vártál? – nézett rám nevetve.

– Csak korán jöttél. – jobban kitártam az ajtót, hogy a fiú be tudjon jönni.

– Hazamehetek és visszajöhetek később is – viccelődött.

– Harry – vettem halkabbra a hangom –, meg kéne beszélnünk a részleteket. Mármint, ha azt akarjuk, hogy anyám bevegye, hogy járunk, mondjuk tudni kéne, hogy mikor jöttünk össze, meg ilyenek...

– Nem lesz gond – mosolyodott el megnyugtatásul, majd kikerülve beljebb ment a lakásban.

– Na, és, Harry. Van jogosítványod? – jött az újabb kérdés. Amint leültünk az asztalhoz kezdődött is a 'kihallgatás'.

– Igen – adta meg a rövid választ, Harry és ivott a poharából.

– Ilyen fiatalon meggondolatlanság.

– Anya, Harry tizenkilenc éves – világosítottam fel. – Tud vigyázni magára.

– És rád? – vonta fel a szemöldökét.

– Rám is tud – néztem rá nyomatékosan, majd bekaptam egy falat húst. Elég kínos volt a beszélgetés, de legalább a vacsora finom volt.

– Jársz egyetemre vagy legalább dolgozol most valahol? – bombázta az újabb kérdéseivel anya Harryt.

– A nagybátyám autószerelő-műhelyében dolgozom, de tervben van a főiskola.

– Melyik? – komolyan, anyám elmehetne rendőrnek. A kihallgatásban nagyon otthon van.

– A Manchester University, politológiát és szociológiát szeretnék tanulni, de eddig különböző okok miatt még nem tudtam fősulira menni, de ha minden jól megy jövőre elkezdem.

– És mi lesz így a kapcsolatotokkal? – nézett anya felváltva Harryre és rám.

– Megoldjuk – mondtam.

– Még nem is kérdeztem, mióta is vagytok együtt? – helyben vagyunk....

– Két hete – válaszolta Harry. Igazából két hete nem is ismerjük egymást, csak pár napja.

– Hmm. Tudni akarok mindent! – lelkesedett be anyám.

Nagyon remélem, hogy Harry kitalálta már a részleteket, különben bajban vagyunk, mert nekem semmi sem jut eszembe mit mondhatnánk. Anya pedig nagyon könnyen kiszúrja, ha valaki hazudik, ezért is csodálkozom, hogy egyáltalán azt bevette, hogy együtt vagyunk Harryvel.