Második fejezet/3.

Idegesen néztem a mellettem ülő Harryre, ám ő teljesen nyugodt volt. Rám pillantott a szeme sarkából, majd anyámra szegezve tekintetét belekezdett:

– Még pár hónapja találkoztunk először. Szó szerint összefutottunk – nézett itt rám. – Aztán elkezdtünk beszélgetni, pár nappal később megint egymásba botlottunk én hazakísértem és elkértem a telefonszámát, amit Nell készségesen meg is adott. Randiztunk párszor és jöttek a dolgok maguktól... – úgy mesélte Harry, hogy még én is elhittem.

– Lefeküdtetek már? – kérdezte anyám szemérmetlenül, mire én meglepettségemben félrenyeltem az italomat. Köhögtem párat, Harry meg a hátamat veregette, hogy meg ne fulladjak. Mikor már jól voltam kikerekedett – és kicsit könnyes – szemekkel meredtem anyámra.

– Még nem – válaszolta Harry úgy, mintha csak azt kérdezték volna tőle, hogy tegnap esett–e az eső.

Míg én fel voltam háborodva a vacsora alatti beszélgetéstől, Harryt úgy tűnt még szórakoztatta is a dolog.

Miután megvacsoráztunk anyám felajánlotta Harrynek, hogy maradjon még, de Harry közölte, hogy még dolga van, szóval mennie kell.

– Egész jó pasi ez a Harry gyerek – mondta anyám miután kikísértem az említett személyt és visszamentem a nappaliba.

– Az – mondtam és közben elég érdekes arcot vághattam.

Felmentem a szobámba, úgy döntöttem egy gyors zuhany után be is dőlök a puha, meleg ágyba.

Mikor már levetkőztem szemügyre vettem a bal alkaromon lévő sérülésemet. Mikor pár napja Amyéknél aludtam kitalálta, hogy idézzük meg Lucifert. Ez az ötlete olyan 'jól' sikerült, hogy Lucifer megszállta Amy testét. Akkor Amy (vagy Lucifer) megragadta a karom és erősen szorította, azóta egy hatalmas lilás, véraláfutásos folt éktelenkedik az alkaromon. Olyan formája, mint barátnőm kézlenyomata. Az eset óta még itthon sem hordtam rövid ujjú pólót. Takarom, ahogy csak tudom, szerencsém, hogy nem nyár van. Már nem fáj, de ahhoz képest elég durván néz ki. A talpamon a vágások már csak halványan látszanak, max két napig sajgott és nehezítette meg a járásomat, utána már csak a nyoma maradt meg.

Másnap suli után Amy hívott, hogy menjek el vele és Deannel a moziba. Haboztam egy kicsit mielőtt igent mondtam, de jobban meg kell ismernek a fiút, akibe Amy belelesett. Lehet, barátnőmnek van igaza, és Dean egyáltalán nem olyan, amilyennek én megismertem. Remélem.

– Harry, szia! – köszöntem meglepetten álbarátomnak, mikor szembejött velünk az utcán.

– Hogy mi mindig egymásba botlunk – nevetett.

– Harry, nincs kedved eljönni velünk most moziba? – szólalt meg barátnőm oldalról cinkosan vigyorogva. Feltett szándéka, hogy Harryvel összehozzon. Még nem mondtam el neki, hogy elvileg már járunk, legalábbis úgy csinálunk. Eredetileg csak anyám előtt kéne, de ha rendesen akarjuk csinálni máshol is meg kell játszanunk magunkat, ahogy anyámat ismerem, ő bárhol ott lehet. Amynek viszont nem hazudhatok, nem akarok. Majd mozi után megmondom neki, hogy csak eljátsszuk.

– Dolga van – vágtam rá mielőtt még Harry válaszolhatott volna. Igazából nem tudom miért tettem.

– Ami azt illeti, most pont ráérek – pillantott rám szemrehányóan, de közben mosollyal a szája sarkán Harry.

– Szuper! – virult Amy.

Így már négyen meneteltünk London utcáin a pláza felé.

Ez akár még dupla randi is lehetne. Lehetne. De én tudom, hogy nem az.

– Ja, és Dean odavan a horrorfilmekért, szóval nem tudom, Harry hogy van vele, de valószínűleg azt fogunk nézni – nézett rám enyhe megbánással a tekintetében mégis vidáman.

– Tudod, hogy utálom a gyilkolászós filmeket!

– Naa, arra még nem gondoltál, hogy ha megijedsz, Harry majd átkarol és megvéd? – karolta át a vállamat mondandója közben Amy, a másik kezével pedig maga előtt hadonászott, mintha kivetítené elénk a képet. Aztán felém fordulva meglehetősen közelről vigyorgott rám.

– Meg ahogy azt te elképzelted.

– Most miért? Szerintem marha aranyosak lennétek Harryvel.

– Annak örülök, hogy neked így tetszenénk, de én ezt már nem így gondolom. – Meg kell mondanom Amynek, hogy Harryvel mi is a helyzet, de nem szeretném akkor Amy győztesnek érezné magát és máris elkezdene kavarni, hogy egyszer úgyis egymásba esünk. Persze ez nem így lesz.

Idő közben odaértünk a mozihoz.

Harry és Dean közös erővel akartak minket meggyőzni, hogy a fél óra múlva kezdődő – elvileg brutálisan durva – horrort nézzük meg. Amyt nem kellet sokáig győzködni, sőt, egyáltalán. Engem viszont annál inkább. Próbáltam rábeszélni a srácokat, hogy valami vidám vígjátékot nézzünk inkább, de nem engedtek. Aztán Harry kijelentette, hogy márpedig azt a horrort fogjuk megnézni. Hurrá.

Dean megvette Amynek és magának a jegyet, majd én következtem a sorban, de mielőtt még megszólalhattam volna Harry odatolakodott mellém és vett két jegyet. Magának és nekem. Persze én rögtön ki akartam neki fizetni az én részemet.

– Nell, erre semmi szükség – tolta vissza a kezemet, amiben a pénzt tartottam, hogy vegye el.

– De... Különben is, ez így olyan, mintha együtt jöttünk volna.

– Együtt jöttünk – nézett rám furán.

– Mármint, mintha randiznánk – magyaráztam.

– Miért, nem? – nevetett pimaszul. Tudta, hogy ezzel hergel.

– Nem! – forgattam a szemeim.