Első fejezet/2.

Kicsit bicegve ugyan, de lementem a konyhába. Senki nem volt itthon a családból rajtam kívül, apám dolgozik, a tizenkét éves öcsém a barátaival van, anyám meg... nos, azt nem tudom, ő mégis merre lehet.

A konyha tiszta volt, sehol egy árulkodó jel a tegnap éjszakával kapcsolatban. Még a szemetest is megnéztem nincsenek–e ott a pohár maradványai, de nem. Tehát csak az agyam szórakozott velem a tegnap éjszaka folyamán. De akkor mi történt a lábammal? Miért van tele a talpam vágásokkal? Mikor tegnap este lefeküdtem még nem voltak ott, alvajáró meg tudtommal nem vagyok.

Mivel nem volt jobb dolgom, felöltöztem majd kényelembe helyeztem magam a kanapén a tévé előtt. A műsorkínálat nem tűnt valami érdekfeszítőnek, úgyhogy inkább az ölembe vettem a laptopom, hogy azzal foglaljam el magam. Mikor felpillantottam a laptop képernyőjéről és a távirányítóért nyúltam, hogy kikapcsoljam a tévét – hiszen tök feleslegesen volt bekapcsolva –, valami megragadta a figyelmemet. A tévében megpillantottam azt az alakot, aki álmomban is kísértett. Ahelyett, hogy kikapcsoltam volna a készüléket, inkább feljebb hangosítottam, és feszült figyelemmel kísértem a műsort.

Istenekről, valamint bukott angyalokról volt szó a műsorban.

Mint megtudtam a fekete ruhás, kalapos alak Lucifer, az ötödik bukott angyal, akit a legtöbben a Sátánként emlegetnek. Fekete ruhában, egy fekete nyitott lovas kocsin állva, szokták ábrázolni. A kocsi elején két – a normálisnál sokkalta nagyobb – ugyancsak fekete ló van.

A műsornak vége lett ezért kénytelen voltam az interneten tovább kutatva eleget tenni kíváncsiságomnak.

Lucifer Isten legtiszteltebb angyala volt. Az Úr őt tartotta a legnagyobbra az angyalai közül. Majd Isten megteremtette az embert, kit később még Lucifernél is jobban szeretett. Az angyalnak ez nem esett jól, ezért szembefordult Istennel. És mivel ő nem tűri, ha ellentmondanak neki, szárnyait elvéve a földre száműzte Lucifert. Lucifer nem értett egyet Jézus tanításaival sem a Bibliával. Szerinte Isten egyformává akarta tenni az embereket, saját személyiségüktől megfosztva őket ezzel. Ezen állítását a Bibliából idézve támasztotta alá. Lucifer azt akarta, hogy minden halandónak meglegyen a saját személyisége, és merjenek a saját akaratuk után menni.

Lucifer nem nyugodott, követőket szerzett maga mellé, kikkel fellázadt a teremtője és a többi ember ellen. Az emberek a bukott angyalt Sátánnak nevezték el, támogatóit pedig a sátánistáknak. Később a Sátán – eredeti nevén Lucifer – lekerült a pokolba. Néhányak szerint mielőtt pokolra jutott volna megismerkedett Erzulie-val, egyes hitek szerint ő a szerelem vooduu Istennője. Erzulie-nak érzékiségével és szenvedélyével sikerült teljesen elcsavarnia Lucifer fejét. Csak aztán Lucifer ugye pokolra jutott... Némelyek azt állítják, Lucifer szellemként fel–feljön a pokolból, hogy Erzulie-t megtalálja és levigye magával a pokolba, hogy örökké egymáséi lehessenek.

Mivel már nagyon a témában voltam, Erzulie-ról is kerestem képeket, hogy őt hogyan ábrázolják.

Nem hittem a szememnek. Kísértetiesen hasonlított rám. Ez vagy egy véletlen egybeesés, vagy talán én lennék Erzulie csak éppen nem tudok róla? Nem, ez hülyeség.

Fájó végtagom ellenére úgy éreztem muszáj elmennem otthonról, hogy kiszellőztessem a fejem. Fájt ugyan a lábam, de nem vészesen és nem is bicegtem olyan feltűnően. Séta közben volt időm gondolkozni. Nem tulajdonítottam nagy jelentőséget annak, amit megtudtam Luciferről és Erzulie-ról, mégis rossz érzésem volt ezzel kapcsolatban.

Idő közben eljutottam egy parkba, ahol egy padon foglaltam helyet, hogy pihenjek egy kicsit, hiszen elég messzire eljöttem otthonról. Talán félnem kéne Lucifertől? De miért is? Csak mert az ábrázolások szerint Erzulie hasonlít rám?

Gondolatmenetemből telefonom csörgése ragadott ki. Anyám hívott, hogy hol vagyok már. Ekkor vettem csak észre: egészen besötétedett miközben én elvesztem a gondolataimban. Mondta, hogy siessek haza, ezért a rövidebb utat választottam, így utam sikátoron is keresztülvezetett. Estére lehűlt a levegő, fáztam, úgyhogy sietősen szedtem a lábamat.

Egy ismerős hangot hallottam meg a hátam mögül a nevemen szólítani. Mikor rájöttem ki a hang tulajdonosa, hátra sem fordulva kezdtem futni.

– Hova olyan sietősen? – hallottam hangját ismételten, minek a hatására, ha lehetséges, még gyorsabban haladtam.

Olyannyira úrrá lett rajtam a félelem, hogy szinte nem is éreztem talpam sajgását. Lépteket nem hallottam, hiszen elvileg Luciferrel van dolgom, aminek kocsiját szellemlovak húzták maguk után London utcáján, a levegőben.

Barna hullámos hajam őrült táncot járt a levegőben. Amilyen gyorsan csak tudtam, futottam.

Hátrafordultam, hogy megnézzem üldöz-e még Lucifer szelleme. Egyre közelebb érve hozzám haladt előre. 

Első fejezet/1.

Minden fehér volt körülötte, vakító fehér. Fekete kalapot viselt csizmával bőrnadrággal és egy hosszú bőrből készült kabáttal. Kezeit kesztyű borította. Minden fekete volt raja. Egy lovas kocsin állt. Kesztyűs kezében ostort szorított, valamint gyeplőt, aminek másik végén két hatalmas hollófekete ló volt.

A fekete alak megrémített.

– Ki vagy? – Kérdeztem kissé remegő hangon, miközben egyre hisztérikusabban szorítottam a lepedőt és próbáltam hátrébb kúszni az ágyon.

– A végzeted – húzta vigyorra ajkait, majd sátáni kacajban tört ki. Hangjától átfutott testemen a remegés.

Próbáltam nyugtatni magam, de nem sikerült. Behunytam a szemem azt remélve, ha kinyitom, eltűnik ez az alak. Mélyeket lélegeztem és elszámoltam magamban háromig, majd minden bátorságomat összegyűjtve kinyitottam a szemeim. A sötét alak már nem volt ott, egyedül voltam a szobámban. Úgy szorítottam a lepedőt, hogy ujjaim teljesen elfehéredtek. A verejték patakokban folyt rólam mégis fáztam. Takaróm a földön hevert. Lassan felkönyököltem az ágyon, hogy szobámon körbepillantva teljesen meggyőződhessek róla, hogy egyedül vagyok a helyiségben.

Szinte teljesen sötét volt, csak gyéren világított be az utca fénye az ablakon át.

Egyedül voltam. Ezek szerint csak álmodtam, hál' Istennek. Pedig olyan valóságos volt...

Fokozatosan kezdtem megnyugodni. Eddig szapora lélegzetvételeim is lelassultak. Már normális tempóban szívtam magamba a kissé állott levegőt. Feltápászkodtam fekvőhelyemről, a takarómat visszadobtam az ágyra. Elindultam az ajtó felé, lenyomtam a kilincset, de az ajtó nem nyílt. Már kezdtem azt hinni mégsem keltem fel abból a szörnyű álomból. Elkezdtem rángatni a kilincset és nagy megkönnyebbülésemre most sikerrel jártam. Szobámból kilépve sötétség fogadott, és síri csend, minden családtagom aludt még. Nem csoda – bár nem tudtam pontosan mennyi az idő, szinte biztosra vettem – valamikor hajnali egy-kettő körül lehet. Nem kapcsoltam villanyt, elég régóta lakom itt ahhoz, hogy így is tudjam, merre kell mennem. Sietősen lementem a lépcsőn majd a konyhába érve már felkapcsoltam a lámpát. Ennyi sötétség után a fény kissé bántotta a szemem, ezért pislognom kellet párat. Hunyorogva ugyan, de szemem már be tudta fogadni a fényt. A konyhaszekrényből kivettem egy üvegpoharat. A poharat a csap alá tartva felhúztam a fogantyút, hogy vizet engedhessek bele. Hirtelen minden fény megszűnt. Fel akartam kapcsolni a villanyt, de nem ment. Hurrá, elment az áram... Az utcai világításnak köszönhetően kis fény szivárgott be a házba az ablakon keresztül, így nem volt teljesen sötét. Teletöltöttem a poharat, majd a számhoz emelve különös szag csapta meg az orrom. Eddig nem figyeltem, de most jobban megnéztem a pohár tartalmát.

Vér.

Hangos sikítás kíséretében elejtettem a poharamat, ami a földhöz érve darabokra tört, szétfröcskölve a fehér csempén a pohár vörös színű tartalmát.

Elkezdtem a szobám felé rohanni, az sem érdekelt, hogy beletrappoltam a széttört üvegbe. Hangosan zakatoló szívvel rohantam fel a lépcsőn. Szobámhoz érve hatalmas lendülettel téptem fel az ajtót. Először a friss levegőt éreztem meg majd aztán láttam, hogy az ablakom tárva–nyitva van. Odasétáltam, hogy becsukjam. Megfordulva szinte megállt bennem az ütő, ahogy megpillantottam a – már álmomban is látott – fekete alakot fölém magasodni. Hatalmasat sikítottam, közben erősen szorítottam le a szememet, nem akartam látni. Az nem lehet, biztosan csak álmodom.

Mikor kinyitottam a szememet az ágyamon feküdtem, a napfény vakítóan sütött be az ablakon. Ránéztem az éjjeliszekrényemen lévő órára. 9:00.

A szobában csak hangos zihálásomat lehetett hallani. Csak egy rossz álom, csak egy rossz álom volt. Felültem az ágyon és ahogy fel akartam állni hirtelen éles fájdalom hasított a bal lábamba. Az ágyra visszaülve szemügyre vettem a fájó végtagomat. Talpamat mélyreható vágások díszítették.

Mi történt tegnap éjszaka? Talán még mindig álmodom?