Hatodik fejezet/4.

Arra számítottam, hogy másnap reggel sokáig alhatok, zavartalanul, ezzel ellentétben telefonom csörgése szakított ki álmomból. Fáradtságtól elhomályosult látásom, így eltartott egy darabig, míg leolvastam az óráról, hogy reggel kilenc van. Felvetődött bennem, hogy nem veszem fel a telefont, hanem megpróbálom kizárni a zajt és visszaalszom, de meglehetősen idegesítőnek bizonyult az állandó csörgés. Éppen keltem volna már ki az ágyból, mikor abbamaradt a zaj, és a nyugalmas alváshoz szükséges csend vette át a helyét. Halványan elmosolyodtam, és kényelmesen visszafeküdtem a meleg takaró alá, ám a visszaalvásra lehetőséget már nem kaptam, ugyanis megint felcsendült a telefonom. Mérgesen kászálódtam ki az ágyból és trappoltam az asztalig, ahol a telefonom pihent. Először ki akartam nyomni, de miután láttam, hogy Amy hív mégis felvettem a telefont.

– Igen? – szóltam bele álmos hangon.

– Felébresztettelek? Na, mindegy. Tíz perc múlva legyél kész, Laurie-val odamegyünk! – mondta vidáman.

– Oké – sóhajtottam fel lemondóan.

– De vissza ne aludj! – figyelmeztetett. Tudta, hogy hajlamos vagyok visszafeküdni az ágyba és elaludni.

– Nem fogok! – ígértem meg, és bontottam a vonalat.

Visszatettem a telefonom az asztalra, majd lustaságomhoz híven visszadobtam magam az ágyra. Elvégre itt is meg tudom őket várni, és még kényelmes is.

Még csak félálomban voltam, mikor hallottam csapódni az ajtót, erre csak felhúztam a fejemre a takarót.

– Tudtam, hogy visszaalszik! – hallottam meg Amy bosszús hangját.

– Nem alszom – cáfoltam meg, de a takarót nem húztam le a fejemről.

Egy darabig nyugtom maradt, aminek örültem bár különösnek is találtam, ám ez az állapot nem tartott sokáig, pár pillanattal később Amy rántotta le rólam a védelmező takarót.

– Hé! – Hirtelen tettétől meglepődtem, ám még épp el tudtam kapni az anyag egyik sarkát és elkezdtem visszahúzni magamra, de Amy nem engedett.

– Laurie, segíts már! – szólt oldalra Amy.

– Meg ne próbáld! – figyelmeztettem.

A lány tétovázott egy darabig, majd Amy oldalán megfogta a takarót.

– Ne! – nyögtem fel, mikor egy rántással elkobozták tőlem a takarót.

– Na, pattanj! Sok dolgunk van ma még.

– Mit terveztél? – másztam ki a fekhelyemről, mire Amy visszadobta a takarót az ágyra.

– Csajos nap. Délelőtt vásárlás, délután megcsináljuk a szőkeséget – mutatott Laurie-ra –, este pedig buli, vagyis Laurie bepasizik. Fájdalmasan felsóhajtottam, mikor leszűrtem, hogy ez bizony fárasztó nap lesz.

– Utállak – vetettem gyilkos pillantást Amyre, miközben elhaladtam mellette a fürdőszobába menet.

– Ez fantasztikus, de megkérhetnélek, hogy szedd a lábad? – sürgetett.

Bementem a fürdőbe és kénytelen voltam igyekezni az elkészüléssel, Amy betáblázta nekem az egész napot. Szuper.

– Nagyon komolyan veszed te ezt – néztem Amyre, mikor elkészülve kiléptem a fürdőből.

– Laurie-nak pasira van szüksége.

– Nem sürgős – jegyezte meg az említett.

– De már mindent olyan jól elterveztem. Indulhatunk? – csapta össze a két tenyerét.

Felsóhajtottam felkaptam a táskámat és kimentem a szobából.

– Elmentünk! – kiabáltam vissza még a bejárati ajtóból, nem mintha anyámat annyira érdekelné.

Nem értettem, miért sürgős ez ilyen hirtelen, ráadásul Amy ma reggel nagyon beszigorított. Nem mintha alapból nem lenne kedvem egy ilyen programhoz, csak az elmúlt egy-két napban rettentően fáradt voltam, és nem tudtam, miért.

– Szóval, miért is olyan sürgős ez? – kérdeztem meg, mikor odaértünk a plázához.

– Nem tőlem kérdezd – hárította a kérdést Laurie.

– Ajj, lányok, már úgy elterveztem, hogy majd mind együtt megyünk randizni! Olyan jó buli lenne! – lelkendezett Amy. Ugyan én nem értettem, miért tartaná ezt olyan jó bulinak, de hát Amy mindig is ilyen volt. Még az apró kis dolgok miatt is úgy be tudott zsongani. Na, meg ha ő eltervez valamit, feltett szándéka azt azonnal megvalósítani. Eléggé elszánt, bármiről is legyen szó, és amibe ő egyszer belevág, azt bármi áron véghez is viszi. Ezt mindig tiszteltem benne, ugyanis én mindig is hajlamos voltam egészen pitiáner okok miatt, felhagyni bármivel, legyen az akármilyen fontos. Attól tartok sosem volta elég kitartó... mondjuk kétségtelen, hogy Amy hatott rám ezen a téren, mielőtt megismertem még sokkal rosszabb voltam, és mindent sokkal hamarabb feladtam, mint ahogy ma tenném.

– Szóval, milyen színre gondoltál? – kérdezte Amy, már az egyik butikban, hosszan elnyújtva az "ó" betűt. Bevett szokása volt így kimondani ezt a szót.

– Feketét? – kérdezett vissza bizonytalanul a szőkeség.

– A-a! Az olyan unalmas – szólta le azonnal a válaszát Amy.

– De szexi! – szóltam bele, ellentmondva barátnőm véleményének. – Nem kell annyira kirívónak lennie.

– Dehogyisnem. – Feltűnőnek kell lennie, hogy minél többen felfigyeljenek rá! – keresgélt Amy, fel sem pillantva a ruhák tömkelegéből. – Persze a jóízlés határain belül.

– Ez? – akasztott le végül egy darabot és feltartotta, közben kérdőn nézett Laurie-ra. A ruha tűzpiros volt, kicsit túlságosan is mély dekoltázzsal.

– Nem hiszem, hogy ez nekem való – húzta el a száját Laurie.

– Szerintem sem – vont vállat Amy. Nem értettem, akkor egyáltalán miért kellett megmutatni. Bár tény, hogy Amy gyakran tesz teljesen felesleges lépéseket, szerintem még ő sem tudja, miért. Talán valamilyen módon, közelebb viszik a megoldáshoz, nem tudom. Egy biztos, Amy szörnyen összetett személyiség, bár én régóta ismerem, sokszor még nekem is nehéz kiigazodnom rajta.

Végül másfél óra ruhavadászat után megtaláltuk a megfelelő darabot. Sötétlila koktélruha, és nagyon jól állt Laurie-nak

– Meghalok! – rogyott le szőke barátnőm egy padra a pláza közepén.

– Ennyi ruhapróbálgatás után ezen nem csodálkozom! – követtem a példáját és én is leültem mellé.

Amy előttünk állt csípőre tett kézzel, enyhén oldalra döntött fejjel, láthatóan nem értette, mi a problémánk. Én pedig azt nem értettem, hogy hogy nem képes elfáradni soha. Amy fitt lány, fizikailag és mentálisan is bírja a strapát. Nem sokszor láttam még kikészülni.

– Komolyan ennyitől így kivagytok?

– Komolyan nem fáradtál el? – kérdeztem vissza.

– Éhen halok... – panaszkodott Laurie.

– Ööö... – pillantott le Amy a telefonja kijelzőjére, és zavart lett a tekintete. – Mi lenne, ha ti most megkajálnátok, én addig eltűnnék, és mire végeztek visszatérnék? – nézett ránk félve Amy, de reagálásra nem sok időt hagyott, ugyanis már sietett is el. Laurie-val kérdőn néztünk össze, majd felpattantunk és elindultunk a pláza végébe, a kajáldákhoz.