Hatodik fejezet/3.

Sziasztok, drágáim! :D Igen, itt vagyok az új résszel, deee szeretnék megmagyarázni valamit, meg aztán kérdezni is, de szépen sorjában. Szóval, ugye az előző előtti rész végét csak úgy abbahagytam, és nem részleteztem, csak az előző részben tettem rá utalásokat. Ez azért van, mert biztos vagyok benne, hogy van köztetek olyan, aki nem kíváncsi annak a részletes leírására, tehát azt azért bíztam a képzeletetekre. :P Nem tudom, a továbbiakban is rátok bízom-e majd, hogy hogyan is történt, ezért akarom megkérdezni, hogy titeket zavarna, ha a későbbiekben időnként lenne 18-as tartalom is? Írjátok meg komiban vagy valami.
Amúgy ez a rész most nem Harrys lett, de azért remélem tetszeni fog. Szóval ja... ennyi. Jó olvasást! :P

– Szia, barátnőm! – vetette magát Amy a nyakamba, amit beléptem a kávézóba. – Visszatértél! – kiabálta a fülembe, mintha amúgy nem hallanám.

– Vissza, de még nem süketültem meg, úgyhogy légy szíves...

– Ajj, csak úgy örülök neked! – lépett hátrébb pár lépéssel, és jobban szemügyre vett. – Én már az elején tudtam, hogy Harry kell neked! – bólintott büszkén.

Abban a kis kávézóban voltunk, ami már szinte a törzshelyünkké vált, bár az utóbbi időben én nem jöttem valami gyakran... Sőt, nagyon sehova sem. Laurie is itt dolgozott, de a munkaideje még nem kezdődött el, így ő  még nem volt itt.

– Hallom Harryvel töltötted az éjszakát – nézett rám sejtelmesen, miután leültünk egy asztalhoz.

– De te erről honnan is tudsz? – nyíltak nagyra szemeim. – Mi vagy te, médium? – kérdeztem hitetlenül.

– Olyasmi, de amúgy Alan mondta.

– Ismered Alant? Miért nem mondtad?

– Mert én sem tudtam, hogy ő Harry lakótársa. Igaz, csak egy hónapja az.

– Aha... – gondolkodtam el. Ha Alan ilyen sebességben adja tovább a dolgokat, nem leszünk így jóban...

– Naaa, és milyen volt? Mesélj! – utasított izgatottan.

– Itt? – néztem körbe a helyiségben.

– Miért hol? Na, mondd! – Amy már majd' kiugrott a bőréből, és hatalmas szemekkel várta, hogy szépen részletesen kifejtsem neki a történteket.

– Jó – sütöttem le fejemet.

– Ennyi? – kiáltott fel. Biztos voltam benne, hogy Amy kirohanásai miatt nem kevesen pillantgattak időnként felénk.

– Nagyon jó – tettem hozzá.

– Áhá! – vigyorgott rám elégedetten, miközben karba tett kézzel dőlt hátra ülőhelyén.

– Régóta vártál már erre, mi? – vontam fel a szemöldököm. – Amy utálta, ha ő már túl van valami "fontos dolgon", én meg még nem.

– Ideje volt már! És hallom, túl vékonyak voltak a falak... – vonta fel szemöldökét és gúnyosan vigyorgott rám.

– Na jó – temettem tenyerembe az arcomat.

Mikor felnéztem, akkor lépett be Laurie, és egyből felénk indult el.

– Nell! – kiáltott fel ő is, amikor meglátott, és lehajolt, hogy megöleljen, ezután helyet foglalt velem szemben, Amy mellett.

– Jajj, tudjátok mire gondoltam? – csillantak fel Amy kék szemei, és már bele is kezdett ötlete ismertetésébe. – Szóval – kezdte hosszan elnyújtva az "ó" betűt –, mivel már rendben vagytok Harryvel – nézett itt rám –, el kellene mennünk dupla randira! Sőt! Laurie, neked is beszerzünk egy pasit, és akkor mehetünk... tripla randira? Van olyan? – bizonytalanodott el mondanivalója végére, és felváltva nézett rám és Laurie-ra.

– Biztos van – szólalt meg végül Laurie –, de én teljesen jó vagyok szinglinek! – állította határozottan. – Jó, ez nem igaz, de szeretném azt hinni... – nevette el magát. – Az az igazság, hogy piszkosul jöhetne már az a szőke herceg – sóhajtott fel, és megvonta a vállát.

– Szóval legyen szőke – raktározta el magában az információt Amy. – Egyéb követelmények? – fordult Laurie felé kérdő tekintettel. Sötétbarna haja meglebbent, ahogy hirtelen kapta fejét a mellette ülő személyre. Mostanában szinte mindig kivasalva hordta a haját, ami sokkal jobban is állt neki.

– Igazából mindegy hogy milyen színű a haja, csak nézzen ki jól.

– Szóval, szőke haj, kék szem, magas, sportos…

– Én nem is ezt mondtam! – tiltakozott Laurie.

– Milyen zenét szeressen? – tett úgy Amy, mintha meg sem hallotta volna, hogy hozzá beszélnek.

– Amy, szerintem egyedül is be tudok pasizni! – szólt közbe a szőkeség.

– Nyilván ezért vagy még szingli... – jelentette ki Amy nyersen, mire Laurie tátott szájjal nézett rá. Egy  elégedett mosollyal konstatálta, hogy sikerült elhallgattatnia az említett személyt, majd folytatta a szükséges információk tudakolását. – Minimum életkor?

– Huszonhárom.

– Már randiguru is vagy? – néztem rá hitetlenül. Amy mindig is szeretett az embereken segíteni, még ha egyáltalán senki sem kérte a segítségét, ő akkor is ott termett és beleavatkozott a dolgokba, ami aztán vagy jól sült el, vagy nem.

– Hát titeket is én hoztalak össze Harryvel.

– Ez nem igaz!

– Nem baj – nyújtotta ki rám a nyelvét.

Igen, Amy szereti azt hinni, hogy ő minden jó elkövetője, mindegy, hogy ez valóban így van-e, ha nem, ő akkor is szeretni magának elkönyvelni a dicsőséget.

Laurie ijedten kapta oldalra a tekintetét, szememmel követtem, min akadt fent. Ott állt mellette a főnöke és szemrehányóan nézett le rá.

– Örülök, hogy ilyen kényelmesnek találod a székeinket, de nem bánnám, ha beállnál dolgozni! – szólt rá élesen, és már sietett is el.

– Attól tartok most mennem kell – húzta el a száját Laurie, és már pattant is fel, hogy beálljon dolgozni, hiszen a munkaideje már egy ideje megkezdődött, csak ő éppen velünk beszélgetett, így erről megfeledkezett.

– Amúgy beszéltem a nagynénéddel – váltott is témát Amy.

– Igen? – lepődtem meg

– Ja, meghívott engem és Deant is a tavaszi szünetre.

– Igen? – lepődtem meg még jobban. Bár nem értettem miért csinálta ezt Claire, de örültem neki. – Az jó! – mosolyogtam Amyre.

– Harry jön?

– Még nem hoztam fel neki – húztam el a számat.

– Hogyhogy? Ja, tényleg, éjszaka mással voltatok elfoglalva... – kacsintott rám.

– Amy! Állj már le – nevettem el magam.

– De most komolyan, miért nem kérdezted még meg tőle?

– Nem tudom. Nem tudom lenne-e kedve eljönni, vagy ráér-e egyáltalán.

– Még jó, hogy jönne, ne viccelj, imád téged! Szerintem neked mindig ráérne – nevette el magát. – Na, meg jövő héttől szünet, ma pedig szombat van. Fogy az idő.

– Tudom. De nem hiszem, hogy ráérne. Tudod, folyton eltűnik... Aztán nem hajlandó elárulni, hol volt.

– Ömm.. aha... – reagált zavartan Amy, majd gyorsan beleivott az italába.

– Amy, te tudsz valamit! – A reakciójából nem volt nehéz rájönni, hogy beletrafáltam. Erre a kijelentésemre hatalmasra nyíltak szemei és ijedten nézett rám, de még időben korrigált rajta és teljesen nyugodtan nézett rám.

– Honnan veszed? Neked kéne őt jobban ismerned, honnan tudnám én, mit csinál ő? – mondta, és majdnem elhittem, hogy igazat mond, de tudtam, hogy valamit titkol előlem. Borzasztóan kíváncsi voltam, hiszen ebben nagy valószínűséggel Harryvel van benne, elképzelésem sem volt miben sántikálnak ők ketten, de inkább nem kérdeztem rá, annak oka van, ha Amy nem mond el nekem valamit.