Második fejezet/1.

Teljesen átadva magamat az érzésnek csókoltam Harryt. Ajkai puhasága és férfias illata rabul ejtett. Harry először meglepetten reagált a cselekedetemre, majd visszacsókolva nyelve a számba vándorolt, mire én kezemet megállíthatatlannak érezve túrtam göndör fürtjeibe. Az eszem megálljt parancsolt. De a testem megtagadva az utasítást többért könyörgött. Egyszerűen nem tudtam betelni az érzéssel, ahogy egymást csókolva álltunk, ujjait a derekamba fúrva húzott közelebb magához.

Megbabonázva nézett a szemeimbe mikor végre sikerült elszakadnunk egymástól.

– Sziasztok! – ért oda hozzánk anyám akinek, bizonyítás végett az előbbi kis akció lezajlott. – Nell, nem szeretnél bemutatni az újdonsült barátodnak? – vigyorgott rám.

– Persze. Harry, anya. Anya, Harry – hadonásztam unottan kettejük között.

– Örülök, hogy megismerhetem – reagált Harry.

– Úgy szint'. Na, akkor én most itt hagylak benneteket, még ki kell pakolnom – utalt a szatyrokra, amiket szorongatott.

– Szóval mi... járunk? – nézett rám pimasz vigyorral  a szája sarkán Harry, mikor anyám bement a házba. – Jó tudni.

– Harry, ami azt illeti, el kell mondanom valamit. Őrültnek fogsz tartani, megjegyzem: teljesen jogosan, de... – hebegtem, nem tudtam hogyan mondjam, hogy ne hangozzon olyan hülyén. – Szóval én nem azért csókoltalak meg, csak anyámmal összevesztünk reggel és nem hagyhattam, hogy neki legyen igaza. Te meg pont itt voltál... – néztem fel rá félve, a reakciójától.

– Nem értelek – nézett le rám kifejezéstelen arccal én meg egyre kínosabban éreztem magam.

– Veszekedtünk anyámmal és a végén oda lyukadtunk ki, hogy megint azzal jött, hogy szerinte nekem sosem lesz senkim, és ezzel régóta piszkál nekem meg elegem lett, és csak meg akartam mutatni neki... Ne haragudj, hogy kihasználtalak most... – tördeltem ujjaimat, nem akartam Harry szemébe nézni, helyette inkább a cipőm orrát fixíroztam.

– Akkor mutassuk meg neki! – mondta, én meg felkaptam a fejemet határozott kijelentésére.

– Tessék?

– Eljátszhatjuk, hogy a barátod vagyok – vigyorgott.

– Ez őrültség – nevettem hitetlenkedve.

– Te mondtad, hogy bizonyítani akarsz anyukádnak akkor meg mi tart vissza? Ezek után.

– Amúgy sem tudnánk hitelesen eljátszani – motyogtam. Igazából magam sem tudtam hányadán állunk Harryvel.

– Miért ne tudnánk? Szerintem jó színész vagyok – jelentette ki büszkén, és kicsit nagyképűen, de ezt olyan aranyosan tette, hogy el kellett nevetnem magamat.

– De, ha nincsenek meg az érzelmek...

– Hidd el, megvannak – súgta a fülembe közel hajolva hozzám, ahogy elhúzta a fejét ajkai súrolták a fülcimpámat. Majd rám sem nézve, egy szó nélkül ott hagyott. Hátrafordulva néztem távolodó alakját, és nem tudtam mire vélni előző kijelentését.

Bementem a házba, levettem a cipőmet és a kabátomat, majd a nappaliba lépve pillantottam meg anyámat nekem háttal ülve a kanapén. Most nem akartam vele beszélni, tudtam mi lenne a téma: Harry. Inkább a lépcső felé vettem az irányt, hogy észrevétlenül felsunnyogjak a szobámba.

– Állj csak meg – hallottam anyám hangját a hátam mögül mire szitkozódtam magamban egy sort, amiért észrevett. Lassan megfordultam és kérdőn néztem rá még mindig a lépcső közepén ácsorogva.

– Szeretnék beszélni veled.

Visszamentem a nappaliba és az egyik fotelbe telepedtem le vele szemben, és vártam, hogy megszólaljon, de mivel nem tette, nekem kellett.

– Igen? – nyeltem egyet.

– Nem is meséltél nekem Harryről.

– Még elég friss a dolog – húztam fel a lábaimat is a fotelbe.

– Tudod mit? Hívd meg vacsorára ma este.

– Harryt? – kerekedtek el a szemeim. Ennek nem lesz jó vége, anyámat ismerve.

– Miért, szerinted kit?

– Hát, nem hiszem, hogy ráér – húztam el a számat, de ami azt illeti nagyon nem akartam, hogy átjöjjön.

– Érjen rá – jelentette ki határozottan.

– Oké – válaszoltam hosszan elnyújtva az utolsó betűt, majd sóhajtva felálltam addigi ülőhelyemről és felmentem a szobámba.

Felérve levetetem magamat a hatalmas franciaágyamra és a hátamon fekve a plafont bámultam, miközben megállhatatlanul kattogott az agyam.

Harry szavain tűnődtem.

"De, ha nincsenek meg az érzelmek..." "Hidd el, megvannak" – visszhangoztak a szavak a fejemben. Akkor most Harry burkoltan szerelmet vallott nekem? Vagy csak én képzelek bele túl sok mindent a dolgokba? Szerintem az utóbbi. Harryvel csak pár napja ismerjük egymást, de nagyon jól kijövünk. Harry... jó pasi, azt meg kell hagyni, meg kedves és vicces, meg még sorolhatnám; és amikor a közelében vagyok vagy megérint az olyan... földöntúli érzés.

Elővettem a telefonomat és rámentem Harry nevére a névjegyzékben. Nézegettem egy ideig a kijelzőt, majd hosszan kifújtam a levegőt és rányomtam a hívás gombra.