Bezártam magam mögött az ajtót, majd
a házunk előtt parkoló fekete Range Roverhez sétáltunk. Harry kinyitotta nekem
az anyósülés felőli ajtót, és miután beszálltam beszálltam az autóba be is
csukta utánam. Figyelte, ahogy gyors léptekkel megkerüli elölről a kocsit és
beül mellém.
– Hová megyünk? – érdeklődtem felé
pillantva miközben ő beindította a motort. El sem hiszem, hogy eljöttem vele.
– Szórakozunk egy kicsit – adta meg a
választ rám sem nézve.
Az út csendben telt. Ő végig az utat
figyelte, csak pár kósza pillantást vetett felém. Én a gondolataimba merülve
bámultam ki az ablakon. Az éjszakában csak az utcai lámpák fénye adott némi
világosságot London utcáinak.
Körülbelül fél órát töltöttünk
kocsikázással miután Harry leparkolt egy szórakozóhely előtt. Hangos zene
szűrődött ki, néhány ember kószált az épület körül és a bejáratnál.
Kinyitottam az ajtót és kiszálltam a
hatalmas járműből. Összerezzenve tapasztaltam, hogy hűvösebb van, mint pár
órája, ezért jobban összehúztam magamon a bőrdzsekimet. A kocsi mellett álltam
Harryt várva.
– Mehetünk? – kérdezte mire aprót
bólintottam. Éreztem az ujjait az enyémekhez érni azzal a szándékkal, hogy
megfogja a kezem, de én ezt megelőzve inkább a kabátom zsebébe
csúsztattam őket. Harry felnevetett, aztán egy szót sem szólva haladtunk
tovább.
A bejárathoz érve Harry lepacsizott
az addig komoly képet vágó fekete ruhás kidobó emberrel, aki most
elmosolyodott.
– Csinos – állapította meg a
nagydarab pasas Harrynek címezve a megszólalását, miközben felém biccentett,
hogy rólam beszél.
Bementünk és rögtön a pult felé
vettük az irányt.
– Mit kérsz? – nézett rám a göndörke.
– Vizet.
– Nehogy már – mosolyodott el.
– Harry, nekem holnap iskola...
– Nell, nem leitatni akarlak.
– Vodkanarancsot – adtam meg magam
végül.
Harry szólt a pultosnak, hogy mit
iszunk mire az már töltötte is ki a kért italokat.
Már vagy fél órája ott voltunk, de
csak ültünk a pultnál és ittunk. Beszélgettünk is keveset, de ez nehezen volt
kivitelezhető a hangos zene miatt.
– Elrabolhatom a hölgyet egy táncra? –
jött oda hozzánk egy srác, kb. annyi idős lehetett, mint én.
Harryre pillantottam, aki hidegen
mérte végig a fiút. Felálltam, bár kicsit megszédültem a piától. Nem, nem
voltam részeg, viszont teljesen józan sem. Nem szóltam semmit csak elsétáltam a
sráccal, a ritmusra vonagló tömegbe. Most, hogy közelebb voltam a taghoz
éreztem rajta, hogy bűzlik az alkoholtól. Táncoltunk egy ideig majd a csípőmre
tette mindkét kezét és a fülemhez hajolt.
– Rázhatnád magad a hálószobámban is –
csúsztak le kezei a fenekemre.
Hirtelen egy kar tekeredett a derekam
köré hátulról és megfordított, ezzel kirántva engem a részeg srác karjaiból.
– Táncolj velem – mondta Harry és még
távolabb húzott az előbbi táncpartneremtől.
– Hozok inni, mit kérsz? – szólalt
meg Harry kis idő múlva.
Megmondtam neki, hogy mit szeretnék
inni mire ő ott is hagyott egyedül. Nem sokáig voltam magamban a táncoló
tömegben, egyszer csak hatalmas kezeket éreztem a derekamon, majd szorosan
magához húzott az illető, így teljesen neki simultam a hátammal. Megfordultam
és azzal a sráccal találtam szembe magam, aki az előbb fogdosott.
– Hello, szépségem – vigyorgott rám.
– Eressz el – mondtam miközben
próbáltam kiszabadulni karjai szorításából, mire ő csak még szorosabban tartott
magánál, miközben fejével egyre hajolt felém. Elhúztam a fejemet és küzdöttem a
srác ellen, hogy elengedjen, de még mindig erősen tartott. Szája egyre csak
közeledett az enyémhez bármennyire is próbáltam elhúzódni. Sípcsonton rúgtam,
de mivel nagyon közel álltunk egymáshoz nem tudtam akkora erőt belevinni a
rúgásomba, mint szerettem volna, így az meg sem kottyant neki.
Hirtelen egy ököl csapódott arcának
oldalról, elengedett és tántorgott egy kicsit mire visszanyerte egyensúlyát. Az
ütést kivitelező személy felé pillantottam és Harryt véltem felfedezni
megmentőm személyében. A srác támadásba lendült, de nem jutott sokra, mert a
sok alkoholnak a szervezetében köszönhetően nem ütött hirtelen, így Harry
könnyedén kitért az ütés elől. Kísérőm még józan volt, így ő simán bemosott a
srácnak még egyet, mire az említett a z ütés erejétől a földön kötött ki.
Többen pillantgattak felénk, de
Harryt ez nem érdekelte, összekulcsolta ujjainkat és kimentünk a clubból, amíg
a megmentőm ellenfele a földről próbált feltápászkodni, több–kevesebb sikerrel.
Kézen fogva sétáltunk ki az utcára,
most eszemben sem volt elhúzódni tőle.
– Köszönöm – mondtam halkan a földet
nézve.
– Az a fickó egy vadbarom – mondta
Harry ingerülten.
– Nem vezethetsz – figyelmeztettem
Harryt mikor a kocsijához értünk.
– Nell, nem vagyok részeg – reagált
higgadtan.
– De ittál – kötözködtem jogosan.
– Jó, hívok taxit. A kocsiért majd
holnap eljövök.
A házunk előtt megállt a taxi,
elköszöntem Harrytől és kiszálltam, ő meg tovább utazva vitette haza magát.
Belépve az ajtón az orromig sem
láttam a fény hiányában, ezért fel akartam kapcsolni az előszobában a lámpát,
de nyomogathattam a kapcsolót csak nem lett világosság.
– Nem igaz – sziszegtem és előszedtem
a telefonomat a táskám mélyéről, hogy azzal világítsak.
A vakut bekapcsolva világítottam.
Levettem a cipőmet, mikor felnéztem Lucifert pillantottam meg pár méterre magam
előtt, mire ijedtemben megugrottam egy hatalmas sikítás kíséretében. Teljesen
lefagytam mozdulni sem tudtam félelmemben. Lucifer leugrott a két hatalmas
hollófekete lóval felszerelt kocsiról és megindult felém. Gyorsan megfordultam
és elkezdtem a bejárati ajtót rángatni, de még kulccsal sem nyílt.
– Mi?! – fakadtam ki hisztérikusan.
– Hova–hova? – hallottam meg magam
mögül mély, hátborzongató hangját.
Nyeltem egyet és lassan félelemtől
remegve fordultam meg. Ott állt már teljesen előttem. Az ajtónak préselve
hátamat próbáltam növelni a távolságot kettőnk között. Hangosan ziháltam, a
szívem úgy dobogott, azt hittem menten kiszakad a mellkasomból.
– Erzulie – suttogta, már
félelmetesen közelről magasodott felém, jobb kezét felemelte és gyengéden
arcomhoz érintette. Próbáltam a másik irányba húzódni, bár túl sok mozgásterem
nem volt.
Lucifer elhúzta a kezét, leengedte
maga mellé és csak bámult rám. Sosem éreztem még olyan félelmet, mint akkor.
– N-n-nem én vagyok Erzulie – mondtam
elhaló hangon.
– Szerelmem, mi tart vissza attól,
hogy újra együtt legyünk?
– É-én nem... – kezdtem bele, de félbeszakított.
– Akkor is együtt leszünk! – nevetett
fel ördögien.
A lámpa hirtelen felkapcsolódott és
már csak hűlt helyét láttam Lucifernek. Lépteket hallottam.
– Nell, mit csinálsz te itt ilyenkor?
– lépett látóterembe anyám köntösben.
Még mindig hangosan ziháltam és arcom
ki volt pirulva.
– Én... – kezdtem volna a
magyarázkodást, de még fogalmam sem volt mit is mondhatnék.
– Tisztában vagy vele mennyi az idő? –
kérdezte felháborodva – Hajnali három óra van! Hol csavarogtál te eddig? –
kiabált rám, majd sóhajtott egyet szemét lehunyva– Menj aludni, de reggel ezért
még számolunk – adta ki az utasítást.
Csak kíváncsiságból félig megfordulva
résnyire kinyitottam a bejárati ajtót megbizonyosodva róla, hogy "működik",
majd vissza is zártam.
– Nyomás! – szólt rám anya, bal karját
kinyújtva a lépcső felé mutatott.
– Jó éjt – dünnyögtem mikor elhaladtam mellette. Felrohantam az emeletre és
szobámba érve bevágtam magam után az ajtómat – azért nem túl hangosan, nem
akartam felkelteni a többieket.
Na, ez lett volna a fejezet, remélem elnyerte a tetszéseteket. :)
Viszont mivel nem tudom tetszik-e nektek a történet (vagy olvassa-e valaki egyáltalán), szeretnélek megkérni titeket, hogy pár kommenttel ajándékozzatok meg. Mert van pár ember aki szokott hozzászólásban írni néhány szót - amiért nagyon hálás vagyok! -, de csak két-három ember. Így nem tudom van-e értelme felraknom a történetet ide. Kérlek írjatok pár szót a történetről - lehet hideg, meleg -, hogy mit gondoltok, mert ez fontos lenne nekem.
A kövi fejezetet nem tudom mikor hozom, szerintem csütörtökön, de, ha nem is, péntek estére már mindenféleképpen fent lesz. :)
Harry milyen hosies :DD amugy ez...jeeezusom! en nagyon megihedtem volna...:||amugy meg mindig nagyon izgat az hogy ez most ki is pontosan? hogy most csak kepzelodik vagy ez most mi? :DD remlem hamar kiderul hogy mit is akar Lucifer Nelltol :D siess xx
VálaszTörlésnagyon jó lett!! :))
VálaszTörléswooow ez megint nagyon jó lett!! Jaj már megint jön az elvonási tünet! :DDD Siess :))) xx
VálaszTörlésne hagyd abba kérlek:))nagyon szeretem a történetet<3
VálaszTörlésNagyon nagyon jò !!!! ;)) nehogy abbahagyd!!"<3
VálaszTörlés