Harmadik fejezet/5.

Sziasztooook!
Először is sajnálom, hogy csak egy hete volt új rész, de nem gondoltam, hogy ilyen sűrű lesz a hetem. Szóval bocsi a kihagyásért.
Na de akkor itt is az újabb rész. Igaz, nem a legeseménydúsabb, de azért remélem tetszeni fog.

Másnap reggel kifejezetten jobban éreztem magam, mint előző nap. Fejfájással már nem küszködtem, csupán a torkom kapart egy kicsit.

Felöltöztem, ittam egy teát és úgy döntöttem elmegyek egy kicsit sétálni, abban reménykedve, a friss levegő segít elmulasztani a náthát.

Kint kellemes volt az idő, ennek ellenére az utcán egy-egy embert láttam felbukkanni néha, ami elég szokatlan, ha a márciussal jön a jó idő.  Úti célomnak a közeli parkot választottam, mindig feltöltött a friss levegő, és ha a szabadban lehettem.

A sétával ki akartam tisztítani a fejemet, egy kis időre megfeledkezni mindenről és mindenkiről. A gondjaimról. Minek száma egyre csak nőtt, és úgy éreztem nem bírok el ezzel tovább. Még van három hónapom, de aztán mi lesz? Lesz két hetem, hogy megmentsem a saját életemet. Álmomban nem gondoltam volna, hogy ilyen megtörténhet egyáltalán bárkivel, nemhogy velem.

Napok óta nehéz volt, másra gondolnom, nem sok dolog tudta elterelni a figyelmemet. Gondolataim nagy része három emberre fókuszálódott. Lucifer és Erzulie, rettegtem tőlük, hogy mi történhet velem hamarosan. És Harry. A fiú, akit csak nemrég ismertem meg, mégis olyan érzéseket váltott ki belőlem, amit még magam sem gondoltam volna, hogy lehetséges. Ő volt az egyetlen, aki – ha csak kis időre is, de – el tudta terelni a gondolataimat Luciferről és a félelemről. És mindezt tudtán kívül tette velem. Ha csak velem van, úgy érzem megtaláltam a helyem a világban, ami életem ennek a részének hátterét ismerve elég elképzelhetetlen. Ha az kell megnyugtat, ha pedig az kell felráz, többre sarkall.

A parkban sétálva egyszer csak gitár hangját hallottam távolról. Ahogy tovább haladtam a hang egyre erősödött. Kíváncsian lépkedtem tovább, lenyűgözött az idegen gitárjátéka. A dalt nem ismertem, amit játszott, de nagyon tetszett. A kanyargós úton, egy bokor takarásából kilépve pillantottam meg a titokzatos idegen zenészt.

Egy magasra nőtt, hatalmas terjedelmű lombkoronával megáldott tölgyfa alatt elhelyezkedő, pirosra mázolt padon ült. Fejét lehajtva ujjai játékát figyelte a hangszer húrjain.

Képtelen lettem volna otthagyni, ezért halkan mellé sétáltam és lassan ereszkedtem le mellé a padra, nehogy megzavarjam. A srác a fejét feljebb emelve, a gitárról rám emelte a tekintetét. Gyönyörű szemeiben különös csillogást véltem felfedezni. Alig észrevehetően halványan elmosolyodott. Egy pillanatra sem hagyta abba a zenélést, mélyen a szemembe nézve folytatta tovább eddigi tevékenységét. Kicsit egymás felé fordulva ültünk a padon, szemeibe néztem, és csak hallgattam a játékát. Megbabonázott. Elvesztem, úgy éreztem csak mi vagyunk ezen a világon és ez a csodálatos dallam.

Egy utolsót pendített a húrokon, a dal véget ért. Visszatérve a kábulatból vigyorogva tapsoltam meg, mire ő halkan felnevetett.

– Nem is mondtad, hogy ilyen jól gitározol – állapítottam meg meglepetten.

– Nem kérdezted – mosolyogva válaszolt.

– Jogos. Mi a szám címe, amit játszottál?

– Nem tudom – Rázta a fejét. – Igazából csak most találtam ki.

– Hmm, már dalszerző is vagy?

– Olyasmi – mondta, közben mosolyogva fürkészte az arcomat.

– Akkor énekelni is tudsz?

– Talán. Egy kicsit – felelte titokzatosan.

– Hallhatom? – csillantak fel szemeim

A fiú nem felelt. Újra megpendítette a húrokat, egy újabb dalba kezdve. Egy darabig csak a gitár szólt, később ő is bekapcsolódott. Mély hangja dallamosan csengett gitárral aláfestve. Harrynek gyönyörű hangja volt. Mély, férfias, rekedt. A dal lassú volt, de nagyon szép. Pár perc erejéig mindent elfelejtettem, csak őt figyeltem.

– E-nagyon szép volt – dicsértem meghatottan. Miért rejtegetted eddig a tehetségedet?

Harry válaszként csak halvány mosollyal megvonta a vállát. A gitárját letette a padra maga mellé.

– Mit keresel itt egyedül? – váltott komolyra az arca, mintha zavarná, hogy itt vagyok. Vagy legalábbis, hogy egyedül mászkálok; amit nem tudtam hova tenni, de úgy döntöttem nem kérdezek rá.

– Csak... ki akartam szellőztetni a fejem... Elég sok dolog történt mostanában – válaszoltam.

A göndörke csak bólintott egyet, nem kérdezte pontosan mire is gondolok. Azt hiheti apámról beszéltem, de ennél sokkal többről van szó. De neki ezt nem kellet tudnia. Nem szabadott tudnia ezekről a dolgokról.

– És te? – viszonoztam kérdését.

– Friss levegőre vágytam – mosolyodott el egy pillanat erejéig. Volt valami fura most Harryben, nem szokott ilyen lenni, általában több életkedv van benne – már amennyire én ismerem –, de jobbnak láttam, ha nem teszem szóvá.

Percekig egyikünk sem szólalt meg, csendben nézelődtünk mindketten, de valahogy mégsem éreztem kínosnak. Felém fordult, és én is rá néztem. Pár pillanatig csak néztünk egymás szemébe, majd Harry lassan kezdett közeledni felém, mígnem finom csókban forrtunk össze.

Lágyan csókolt, óvatosan. Először csak megszeppenve tűrtem, hogy folytassa, majd akaratomon kívül visszacsókoltam. Egyszerűen nem tudtam megállítani magam. Nem éreztem helyesnek, amit teszünk, mégis vonzott valami, hogy reagáljak cselekedetére. Talán ő maga.

Csókunk nem tartott sokáig, és közel sem volt olyan heves, mint az első, ami a házunk előtt történt, anyám miatt. Akkor tudatomon kívül magával ragadott a hév. Nem bírtam leállni, csak közelebb akartam érezni magamat Harryhez. Vágytam rá. Most nem volt semmi olyan tényező, ami indokolta volna tettünket, ezért nem is nagyon értettem miért tette, azt meg főleg nem, hogy én miért.

Elhúzódva bocsánatkérően nézett rám, én csak értetlenül meredtem a fiúra. Ez a csók, sőt még az első sem, olyan volt, ami csak úgy megtörténik, és egyik félnek sem jelent semmit. Nem, ez annál sokkal több volt, éreztem. Bár még a saját érzéseimmel sem vagyok tisztában.

– Most jön az a rész, hogy szerelmet vallok neked? – nevette el magát kínosan, én pedig lesütöttem a szemem.

– Attól függ. Szerelmet akarsz vallani nekem? – nem néztem a szemébe, a padot fixíroztam magam előtt. Kínos volt nekem ez a beszélgetés, talán, mert még nem volt ilyenben részem.

– Mit szólnál hozzá, ha azt tenném?

– T-tessék? – félve néztem fel rá. Nem voltam felkészülve erre a beszélgetésre. És a helyzetre sem, nem így indultam el otthonról. Harryn viszont a zavartság apró jele sem mutatkozott. Mintha ez neki valamilyen szinten természetes is lenne, hogy ez megtörtént. És, hogy örültem–e neki, hogy így alakult? Magam sem tudtam.

– Tudom, hogy alig egy hete ismertelek meg, de már az első pillanatban észrevettem benned valamit. Ami megfogott. Ne kérdezd, hogy mi, mert nem tudom – nevette el magát.

– Én n-nem tudom...

– Mit nem tudsz?

– Nekem ez még gyors. Az igazat megvallva nem is tudom mit érzek irántad...

– Baj, hogy...

– Ne-nem, dehogyis – kezdtem el mentegetőzni, talán túl gyorsan. De tudnia kellet, hogy nem teljesen utasítottam vissza.

– O-okééé – nyújtotta el az utolsó betűt. Nem tudtam, hogy akkor most hányadán is állunk.

– Akkor...

– Szerintem hazakísérlek – mondta, és elpakolta a gitárját a tokjába, amit mikor felállt a padról a hátára is kapott.

Felálltam a pirosra festett padról, és mellé sétáltam. Harry magunk mellett összekulcsolta ujjait az enyéimmel, mire én kicsit megszorítottam a kezét. Rám mosolygott, és elindultunk haza.

Csendben sétáltunk a házunk felé. Élveztem a napsütést, és magamban hálás voltam. Harrynek, hogy akár így, akár úgy, de el tudta felejtetni velem egy kis időre a problémáimat. Viszont most ő is fejtörést okozott nekem. Akartam. Harryvel akartam lenni, mégis volt valami, ami meggátolt, ami miatt helytelennek éreztem, de az okát nem tudtam.

A házunkhoz érve megálltunk az ajtóban, Harry elengedett és zsebre tette a kezeit.

– Akkor majd...

– Majd hívlak – mosolygott rám. Gödröcskéit megvillantotta, amit oly nagyon szerettem látni mikor mosolygott. Kisfiús hatást adott az arcának, mégis sármos volt, elbűvölő. Mikor így nézett rám gyengének éreztem lábaimat, mintha bármelyik percben össze tudnék csuklani.

Odahajolt hozzám és ráérősen puszit nyomott az arcomra. Lassan egyenesedett fel, majd még egy pillanatra a szemembe nézett, de már fordult is el, és indult útnak. Én az ajtóban állva néztem távolodó alakját.

Na, szóval ez lett volna az új rész.
És arra szeretnélek kérni titeket, hogy írjatok komit, mert nem tudom, hogy tetszik-e nektek meg, hogy mennyien olvassátok. Mert, ha szar akkor semmi értelme felraknom ide. Ezzel most nem feltétlenül arra akarok célozni, hogy abba fogom hagyni, csak hát... értitek na. xDD Szóval örülnék neki, ha írnátok, mert sokat segítene, hogy mit csinálok rosszul azon javítanék... ilyenek. :P