Harmadik fejezet/4.

Sziasztok!
Itt is van az újabb rész! :D Ez most kicsit lapos lett az előzőekhez képest, de azért remélem tetszeni fog.
És szeretném megköszönni a feliratkozókat, valamint azokat akik kommentelnek.
Valamint sajnálom, hogy megint csak ennyi kihagyás után raktam fel a részt, de egyszerűen nem volt időm rá. Igyekszem hamar hozni a kövit!
Jó olvasást! :D

Felérve a lépcsőn egyenesen a szobámba rohantam. Sietősen mentem tovább a fürdőbe, mikor beértem a szobámba meg sem álltam, csak fél kézzel löktem be magam mögött a szobám ajtaját, ami nagyobb hanggal járt, mint gondoltam. Nem tudtam azzal foglalkozni, hogy anyám felébred az ajtócsapódásra, csak egyenesen mentem tovább a szobámból nyíló fürdőbe.

Szívem még mindig nem nyugodott, mintha ki akarna törni a mellkasomból. Lélegzetvételemet viszonylag rendezni tudtam, hogy ne kapkodjam olyan kétségbeesetten a levegőt.

A fürdőszobába beérve alig tudtam lefékezni. Gyors pillantást vetettem tükörképemre, majd lehajoltam, hogy alaposan arcot és kezet moshassak. Elzártam a csapot és kissé felegyenesedve két kezemmel a mosdókagyló szélére támaszkodtam, szemezve a tükörképemmel. Már nem volt az alaphelyzettől eltérő a lélegzetvételeim gyakorisága, hogy mélyen szívtam magamba a levegőt. Arcomról sütött a rémület és a nyugtalanság.

Mélyen bámultam a tükrön keresztül kék szemeimbe. Az imént történtek képek sokaságaként vetült le szemem előtt, mitől képtelen voltam megnyugodni, a frász jött rám minden egyes emlékképtől, és sírni támadt kedven tehetetlenségemtől. Hirtelen Harry arcát, gyönyörű zöld szempárját, s rakoncátlan tincseit láttam magam előtt, mi valahogy a megnyugváshoz juttatott. El kellett mosolyodnom, ahogy rá gondoltam. De a pillanat elmúlt, a kép szertefoszlott előttem, és megint saját szemeimbe bámultam a tükrön keresztül. Csalódottság ült ki az arcomra.

Félrepillantottam a képmásom mellet a fejmagasságig csempézett, felette sárgára festett falakra. Felsóhajtottam, és odébb léptem, hogy a felakasztott törölközők egyikébe törölhessem nedves arcomat és kezeimet.

Pizsamára öltöztem és bebújtam a meleg takaróm alá. A sötétben eszembe jutottak a mai – bár már tegnapnak tekinthető – nap eseményei. Suli után a mozi Amyvel, Deannel és Harryvel. A palacsintázás. Ezekre a gondolatokra halványan mosolyodtam el. Majd a telefonbeszélgetés Laurie-val. Hogy mennyire megrémített, amit délután mondott. Majd a hír, hogy apám börtönben van. Pontosabban még csak előzetes letartóztatáson van, még sokszor kell megjelennie a bíróságon, hogy meghozzák az ítéletét: minimum hat év szabadságvesztés. Aztán a séta Harryvel, hogy mennyit is segített az események feldolgozásában, már csak az, hogy mellettem volt. Melegség öntötte el a testemet, ahogy a fiúra gondoltam. Harry olyan hatással van rám, mint még eddig senki. S az érzést magam sem értem. Aztán Lucifer. A vér. A nappali közepén lobogó tűz. A gondolattól összébb húzódtam a takaró alatt.

Túl eseménydús és megrázó volt a napom, hogy tovább elmélkedjek, ezért az alvás volt az egyetlen opció, hogy mi következzen most.

Másnap reggel fejfájásra ébredtem. Nyúzott voltam, pedig szombat lévén nem kellet korán kelnem. Ránéztem az órára, ami délután lét órát mutatott.

Lassan leballagtam a konyhába, hogy igyak mivel a torkom száraz volt és fájt is.

– Nem festesz valami jól – húzta el a száját Austin, ahogy meglátott.

– Nem is érzem magam túl jól – válaszoltam és nekiálltam kakaót készíteni magamnak. Az ital elkészítése közben köhögtem is párszor.

Miután megittam a meleg kakaómat a mosogatóba tettem a kiürült bögrét és egy papír zsepit elvéve a tartóból felmentem a szobámba. Rémesen éreztem magam, gyanús volt, hogy lebetegedtem. Először nem tudtam mitől, de eszembe jutott a tegnap esti séta Harryvel. Elég alul öltözötten mentünk ki. Rosszul éreztem magam ezért vissza is feküdtem az ágyba.

Pár perccel később Amy rontott be a szobámba hatalmas vigyorral az arcán. Ő már csak ilyen vidám lány. A  világosbarna hosszú haját most is kivasalta. Amint meglátott megváltozott az arckifejezése.

– Nell, mi van veled? Ugye nem akarsz most beteg lenni? – ült le az ágyam szélére.

– Hát pedig... – mutattam végig magamon, és keserűen elnevettem magamat.

– Ajj pedig végre olyan szép idő van kint. Gondoltam elmehetnénk valahova ketten. Tudod mostanában mindig velünk volt Dean is, és most gondoltam nélküle is csinálhatnánk valamit. De akkor majd máskor – vonta meg a vállát és bánatosan mosolyodott el.

Örültem, hogy Amy gondolt arra, hogy Dean nélkül menjünk el valahova, hiszen mióta megtudtam, hogy ők ketten együtt vannak, Amy mindenhová cipelte magával a fiúját is. Amy csak eleinte zavart, de miután kicsit jobban megismertem rájöttem, hogy kedves és vicces srác. Pont illik a barátnőmhöz, bár ezt még nem tudom, hiszen annyira még nem ismerem, de Amy boldog vele és ez a lényeg.

– Hamarosan már március akkor még szebb lesz az idő és akkor is elmehetünk – mosolyogtam rá biztatóan.

Ekkor ismerős zenét hallottunk meg. A telefonom csörgött. Amy felállt és elment az íróasztalhoz a készülékért és fel is vette.

– Laurie volt az – mondta miután letette.

– És mit akart? – felkeltette a figyelmemet, hogy Laurie nevét említette és eszembe jutott a tegnap este, mire megborzongtam.

– Azt mondta mindjárt átjön.

Laurie, úgy fél órával később meg is jelent a szobámban, vagy négy hatalmas könyvvel a kezében.

– Sziasztok! – szélesen mosolygott, sötétszőke haján megcsillant az ablakon beszűrődő fény. – Hoztam levest is, odaadtam anyukádnak majd edd meg. Jót fog tenni.

– Köszönöm.

– Éééés hoztam pár könyvet, ha elmondod milyen körülmények között találkoztál Luciferrel abból sok dolgot ki tudunk deríteni. Bár nem tudom segít-e valamit – húzta a száját.

– Ó, oké.

– Szóval meséld el az összes találkozásodat vele, részletesen – utasított, mikor leült az ágyam másik szélére.

Amy és Laurie csak este mentek el. Elmeséltem mindent Laurienak és a könyveiből megtudtuk, hogy mit jelent a vér az ilyen dolgokban, meg a tűz. Bár sok mindent nem segített, jóformán semmit, de örültem, hogy átjött, mert Amyvel és vele sokat beszélgettünk és nevettünk, ami kicsit elvonta a figyelmemet arról, hogy egyébként beteg vagyok.

Lementem a konyhába és hosszas kutakodás után a hűtőben fordultam Austin felé, aki valamit evett.

– Volt itt leves, azt nem láttad? – mondtam mikor becsuktam a hűtőajtót.

– Ömm, ez? – döntötte kicsit felém a tányérját és kínosan vigyorodott el. – Bocsi, nem tudtam, hogy a tiéd.

– Mindegy. Anya egyébként hol van?

– Nem tudom, ma még nem is láttam, biztos megint reggel ment el itthonról és csak az éjszaka közepén fog hazaesni – arckifejezésén láttam, hogy Austinnak már nagyon elege van ebből. Nekem is az volt. Anyám sosem viselkedett úgy, mint ahogy egy igazi anyának illene, csak esetenként Austinnal.

Nem voltam túlságosan éhes ezért inkább felmentem a szobámba és lefeküdtem aludni.