Harmadik fejezet/1.

Lábaimmal doboltam a földön idegességemben és vártam, hogy anyám végre kinyögje, nagyon megrémisztett a viselkedése, még nem láttam ilyennek. Mellettem Austin viszont halál nyugodtan várt. Anya nem ült le, ujjait tördelve állt meg a kanapé előtt, ahol mi ültünk Austinnal.

– Szóval... nemrég voltak itt a rendőrök. – lassan beszélt. – Apátok előzetes letartóztatáson van – bökte ki végül, és félve pillantott testvérem felé.

– Tessék?! – fakadt ki kisöcsém. – Miért? Nem is csinált semmit!

– Nem tudom... – válaszolta anyám zavartan.

– De tudod! – sziszegtem indulatosan, jobb kezem ujjait a kanapé karfájába mélyesztettem mérgemben. Kijelentésemre Austin hirtelen fordította felém a fejét.

– Mi? Te is tudod? – kérdezte cseppet sem nyugodtan, sütött róla, hogy teljesen össze van zavarodva. A levegőben már vágni lehetett a feszültséget.

– És ezt nem tudtad telefonon közölni? – kérdeztem anyámtól szúrós pillantást lövellve felé.

Én mindenről tudtam, amit apám csinált és számítottam rá, hogy egyszer ez lesz, most mégis rosszabbul érintett a dolog, mint eddig gondoltam. Igazából vártam is, hogy apámat egyszer bevarrják – mondjuk nem ezért a tettéért. De még mindig nem értem nekem miért nem tudta elmondani telefonon keresztül, elég lett volna Austint hazarángatnia, számára nagyobb újdonság a hír.

– Szerinted ez telefontéma? – kérdezte enyhe éllel a hangjában.

– Igen! Én már amúgy is tudtam, hogy egyszer ez esz, nem volt semmi szükség rá, hogy személyesen közöld – emeltem feljebb a hangomat. Anyám felháborodva nézett le rám.

– Jaj, anya! Ne mondd, hogy te nem számítottál rá! – néztem fel rá.

– Mi van? Valaki engem is beavatna? – szólalt meg  mellettem Austin.

– Na jó, én felmentem a szobámba – vetettem oda még, majd felpattantam a kanapéról és kettesével szedve a lépcsőfokokat siettem fel a szobám felé. Igazából semmi szükség nem volt rám itthon, Austinnak sem tudnék segíteni, az anyám dolga, tehát akár el is mehettem volna otthonról, mégis inkább itthon maradtam.

A szobámba érve nem csuktam be magam után az ajtót csak berohantam és levágtam magam az ágyamra, szétterülve feküdtem a hátamon és a plafont bámultam

Mindig is tudtam, hogy egyszer ez lesz, de kicsit más reakcióra számítottam magamtól. Azt hittem majd a megkönnyebbülés lesz úrrá rajtam, most viszont inkább nyomasztott a tudat, hogy apámat le fogják csukni; magam sem értem miért. Emellett pedig rettentően ideges is voltam. Anyám kitűnően értett ahhoz, hogy felhergelje az embereket, akkor is, ha nem állt szándékában. Egyáltalán nem értettem miért viselkedik így, hiszen már rég nem volt olyan a kapcsolatuk apával, hogy oka legyen arra, hogy így kiakadjon emiatt. Bár, akárhogy is, de anyám talán szerette apámat; csak a hűség fogalma nem volt a szótárában. Ha apám nem volt itthon –, ami elég gyakran előfordult –, mindig más – fiatalabb – férfiak oldalán kereste a boldogságot... mármint az élvezetet.

Sajnáltam Austin, hogy most így kell megtudnia ezt az egészet, ráadásul anyám magától még most sem mondta volna el neki, hogy apám miért van most ott, ahol.

Eddig sem volt soha összetartó a családunk, de csak most kezdett igazán a darabjaira hullani.

Egyedül akartam lenni, meg akartam érteni miért kavarog bennem ennyi érzés, amire egyáltalán nem számítottam. De beszélnem is muszáj volt valakivel. Feltápászkodtam az ágyról és lementem a konyhába, hogy pár korty vízzel enyhítsek szám szárazságán. Halkan hallottam ahogy a nappaliban anyám és Austin beszélgetnek. Előhalásztam a zsebemből a telefonom és háttal a konyhaszigetnek dőlve tárcsáztam.

– Halló – hallottam meg a hangját a túlsó végén.

– Szükségem van rád! – szakadt ki belőlem

– Mi történt? – váltott aggódó hangnemre.

– Most át tudsz jönni? – tettem fel a kérdést miközben elindultam, hogy visszamenjek a szobámba.

– Máris indulok – mondta még, aztán megszakította a vonalat.

– Nell, Harry van itt! – hallottam meg anyám kiáltását, mire fogtam magam és lebattyogtam.

Harry épp akkor ért be anyám oldalán a nappaliban. Anyámon nyoma sem volt azoknak az érzéseknek, amivel én vagy Austin küszködtünk, mintha negyed óra alatt mindent kihevert volna. Olyan volt most, mintha semmi sem történt volna, pedig eddig ő volt ki a leginkább.

– Kösz, hogy átjöttél! – mosolyogtam az előttem álló fiúra.

– Miért hívtál? – kérdezte. Látszott rajta, hogy izgatja a dolog, de nem is tudta hova tenni, hogy ilyen zaklatottan beszéltem vele telefonon.

– Menjünk fel! – ragadtam meg bal csuklóját és magam után kezdtem vonszolni.

– Csak óvatosan! – hallottam anyámat utánunk szólni mikor a lépcsőn igyekeztünk fel.

– Anya, csak beszélgetni fogunk – szóltam vissza kicsit felháborodva, megállva a lépcső tetejénél.

– De azért, ha mégis... Van az éjjeliszekrényem fiókjában pár darab...

– Nem lesz rá szükség! – vágtam közbe teljesen felháborodva. Harry jóízűen nevetett fel mögöttem, közben megindultam és behúztam a srácot a szobámba és bezártam magunk mögött az ajtót. A göndörke halkan kuncogott még mindig.

– Szerinted ez vicces? – tártam szét  a karomat majd leültem az ágyam szélére. Megpaskoltam az ágyat magam mellett az ágyat, ezzel invitálva a göndörkét, hogy üljön le ő is.

– Igen az – válaszolta helyet foglalva mellettem. Felhúztam a lábaimat, így törökülésben voltam vele szemben

– Inkább kiakasztó – nyugodtam le, bár ne kicsit volt kínos, amit anyám ismételten sikeresen leművelt.

– Nyugi már, Nell! – mosolygott. – Mi a baj? – kérdezte már komolyan, az a bujkáló mosoly is eltűnt az arcáról. Harry bal kezébe fogta eddig a térdemen nyugvó kezemet, és hüvelykujjával kezdte simogatni a kézfejemet.

– Apámat valószínűleg lecsukják – sóhajtottam fel.

– De hát miért? – látszott rajta, hogy nagyon nem  erre a válaszra számított.

– Sikkasztás.

– Tudtál róla?

– Igen – bólintottam. – Tudod ebben az egészben a saját reakcióimon lepődtem meg leginkább. Azt hittem örülni fogok neki, most mégis nehéz.

– Miért örülnél? – nyíltak nagyra szemei, teljesen össze volt zavarodva.

Szólásra nyitottam a számat, ám a szavak a torkomon akadtak amint visszagondoltam arra a délutánra. A sírás szükségessége már égette a torkomat, s könnyek szöktek a szemembe.

– Én...

– Nell... – nyúlt jobb kezével arcom felé.

– Apám megerőszakolt.