Harmadik fejezet/6.

Mikor Harry teljesen eltűnt már a láthatárról, akkor volt csak erőm, hogy megforduljak és bemenjek a lakásba.

Azért indultam el otthonról, hogy kitisztítsam a fejem, erre mi történt? Még inkább összezavarodtam, csak most egészen más miatt. Az álpasim, akivel közeli barátokká váltunk csupán egy hét leforgása alatt, most bevallotta, hogy vonzódik hozzám; amit egyelőre még nem tudtam hová tenni.

Beléptem a házba és bezártam magam mögött az ajtót. Furcsa érzés fogott el az előszobában állva. Eszembe jutott, hogy Lucifer szinte mindig itt jelent meg, s a tudat nyugtalanított, még ha biztosra vettem is, hogy most nem lehet itt, hiszen eddig mindig éjszaka "támadt", mikor a család többi tagja már aludt, vagy éppen valami elhagyatott utcán, ahol senkinek sem tűnt fel. De mi van, ha taktikát váltott? Ha már fényes nappal is mutatkozik? Próbáltam elhesegetni  a gondolataimat, amik nem meglepő módon Lucifer köré terelődtek.

Levettem a cipőmet és bementem a nappaliba, Austin éppen a DVD-k közt kutakodott. Levágtam magam az egyik kanapéra  a tévével szemben.

– Mit nézünk? – tettem fel a kérdést. Talán egy film – még ha nem is hosszú időre – el tudja feledtetni velem a frusztráló gondolataimat.

– A Viharszigetet keresem – válaszolta, hátra sem nézve, még mindig a filmek között keresgélt. Válaszára elhúztam a számat.

– Nem választhatok én? – ajánlottam fel, de magam is tudtam, hogy feleslegesen. Austinnal soha nem tudtunk megegyezni ilyen téren.

– Nem – vágta rá nemes egyszerűséggel.

– Na, légyszi! – Úgy döntöttem, akkor kihisztizem, hogy én választhassak.

– Semmi kedvem valami nyálas, romantikus és végtelenül unalmas marhaságot nézni.

– Hé! – képedtem el. Marhaság? – Nem értem mi bajod a romantikus filmekkel – értetlenkedtem.

– Bleeee – imitált hányást hátrafordulva.

– Eredet? – fordult hátra kis keresgélés után.

– Legyen – adtam végül meg magam.

Austin berakta a lejátszóba  a DVD–t és leült mellém a kanapéra.

A film vége felé anyám baktatott le az emeletről.

– Gyerekek, most elmegyek, csak késő délután fogok tudni hazajönni – haladt el mellettünk.

– Hová mész? – érdeklődött Austin, tekintetét el nem szakítva a tévé képernyőjétől.

– Majd rendeljetek valami ebédre – mondta anyám meg sem hallva testvérem kérdését

 – Oké...

– Legyetek jók! – vetette még oda, majd hallottam csapódni a bejárati ajtót.

– Milyen pizzát rendeljek? – nyitottam be Austin szobájába, telefonnal a kezemben.

– Hawaii-t.

– Oké – nyugtáztam és a nappali felé indultam, miközben tárcsáztam a pizzériát, hogy megrendeljem az ebédünket.

Úgy fél óra múlva csengettek is én pedig rohantam ajtót nyitni. Már rettentően éhes voltam, ráadásul a pizza az egyik kedvenc ételem, ezért már alig bírtam magammal. A pénzzel a kezemben kitártam az ajtót, de meglepetésemre nem az volt, akire számítottam. Harry állt az ajtóban hatalmas vigyorral az arcán és egy pizzásdobozt tartva egyik kezében.

– Felcsaptál kifutófiúnak? – vigyorogtam rá.

– Egyszerre értünk ide a futárral és kifizettem – mutatott a kezében tartott lapos papírdobozra. – Így sajnos engem is meg kell hívnotok ebédre – vonta meg a vállát.

– Attól tartok én is – mosolyogtam. Szélesebbre tártam az ajtót és kicsit félre álltam az útból, hogy be tudjon jönni a házba.

Mikor elhaladt mellettem kicsit lehajolt és puszit nyomott az arcomra, majd haladt tovább. Én meg magamban vigyorogva csuktam be a bejárati ajtót.

– Austin, kaja! – kiáltottam el magam a nappaliba beérve, és már hallottam is a lábai dobogását az emeleten.

– És van egy vendégünk – közöltem vele mikor már a lépcsőn rohant le

– Harry. Király! – ért oda mellénk. Úgy tűnik ő is megkedvelte a göndörkét, akárcsak anyám, Amy, Dean... Na jó, Harryt mindenki szereti?

– Az ott a... – kezdte Harry kikerekedett szemekkel a dohányzóasztal felé mutatva.

– Bizony ám! – szakította félbe kisöcsém büszkén bólogatva.

Harry a kezembe nyomta a pizzát és gyors léptekkel ment a dohányzóasztalhoz, hogy kezébe vehesse a videojátékot, és áhítattal tanulmányozta a tokot. Gyermekded lélek. Austin  követte Harryt és a kezéből kivéve a játékot indult is a tévéhez, hogy betehesse.

– Most komolyan? – néztem rájuk hitetlenül. Harry már a kanapén ülve az egyik joystickkal a kezében nézett rám hatalmas bociszemekkel.

– Akkor egyedül kell ennem – jelentettem ki lemondóan és megfordultam, hogy bemenjek a konyhába. A srácok már annyira belemerültek a játékba, hogy azt hiszem, meg sem hallották, hogy mondtam valamit.

Letettem a pizzát a konyhapultra és felnyitottam a  doboz tetejét. Mennyei illatok szálltak fel gőzzel keveredve a dobozból, mélyen belélegeztem és örömmel nyugtáztam, hogy mind az enyém.

– Nell, nekünk is hozz a pizzából! – hallottam meg öcsém kiabálását, mire lehervadt az önelégült vigyor az arcomról. Nem volt valami felemelő érzés volt, hogy a srácoknak is csak azért jutottam eszébe, hogy megetessem őket.

– Oké – válaszoltam sóhajtva. – Pedig most megérdemelnétek, hogy ne kapjatok.

– Nem lehetsz ilyen gonosz. Tudom, hogy szeretsz, és nem tennél velem ilyet. – Hallottam meg Harry hangját, mire elmosolyodtam.

– Nem tennék, mi? – Nem akartam gonosz lenni, úgyhogy a pizzával együtt visszabaktattam a nappaliba, és helyet foglaltam a kanapén a két fiú között.

Megettem a pizza rám eső részét, majd nem tudtam mit tenni, néztem, ahogy játszanak. Bár ez a tevékenység nem bizonyult túl érdekesnek, gondoltam csak befejezik valamikor...