Negyedik fejezet/4.

Sziasztoook! :)
Na itt vagyok végre az új résszel, mondjuk ezt sem otthonról írom, mert a gépem még mindig szar. :/
Ez nem egy hosszú rész, de szerintem nem lett rossz. Amúgy elárulom, hogy a kövi rész szerintem nagyon fog nektek tetszeni. :P Legalábbis remélem. :DD Hogy mikor hozom, azt még nem tudom, de jövőhét előtt biztos nem.

A suli folyosóján álltunk Deannel, egy hatalmas ablak mellett, amin vakítóan sütött be a napfény. Ahogy közeledett a tavasz, egyre inkább melegedett a hőmérséklet, és sütött a nap egyre többet, bár a záporok még mindig gyakoriak voltak. Deannel éppen Amy pénteki bulijáról beszéltünk.

Már szinte minden le volt szervezve, kaja, pia, zene, helyszín, és a vendégek... nagyjából.

A holnapi buli Deanék házában lesz, a sulitól nem messze laknak egy hatalmas kertes házban, ami pont megfelelő helyszín a bulinak.

Dean szülei elég rugalmasak, engedékenyek így nincs ellenükre, ha néhanapján a fiuk hazaviszi pár haverját, és szórakoznak egy kicsit. Így ezt a bulit sem kellett sokáig könyörögni. Először kételkedtem, mikor Dean kijelentette, hogy sima ügy lesz. De mikor már aznap délután felhívott, hogy lebeszélte a szüleivel, csak elismerően hümmögtem, és muszáj volt megkérdeznem hogy csinálta. Ekkor tudtam meg, hogy a szülei milyen lazák, szóval igazából győzködnie sem kellett őket, csak simán megkérdezte  tőlük, mire egyből igent mondtak. Ebben nyilván az is benne van, hogy Dean szülei roppantul kedvelik Amyt. Persze voltak szabályok is náluk, de ezt már régebben letisztázták a szüleivel. És eddig mindig minden rendben ment Dean bulijain, a fiatalok jót buliztak és semmi olyat nem tettek, amin a szülők fennakadhattak volna. Így hát megbíztak a fiukban, és tudták, hogy nem lesz semmi probléma.

Pont jó volt, hogy odaszerveztük a bulit, hiszen ha holnap suli után Dean hazaviszi Amy, a lény semmit sem fog sejteni az egészből.

Az összes vendég be volt már avatva, kivéve egyvalakit. Harryt akárhányszor is hívtam, nem vette fel a telefonját, és az üzenetekre sem reagált. Így hát valószínűleg nem jön, pedig Amy nagyon kedveli a göndörkét.

De nem is ez volt az egyetlen probléma. Hanem hogy egy hete nem is halottam a srác felől. Nem keresett sem telefonon, sem élőben. Először aggódtam, hogy történt vele valami, de hamar kivertem a gondolatot a fejemből. Kicsit bántott, hogy nem volt kíváncsi rám és már nagyon hiányzott. Ha majd szüksége van rám, úgyis keres. De nem keresett, így hát én sem őt. Egyedül Amy kedvéért próbáltam elérni, de nem sikerült.

Épp lepacsiztunk Deannel, a sikeres megszervezés örömére, mikor Amy jött oda hozzánk. Hosszú haját kivasalta és az első pár tincset a feje tetejére rögzített pár hullámcsattal.

– Oh, mi ez az örömködés itt? Csak nem a meglepetés bulimat szervezitek? – vigyorodott el mindent tudóan, közben hol rám, hol pedig a barátjára nézett.

– Honnan gondolod, hogy bulit szerveznénk neked? – karolta át Dean a barátnőjét.

– Mert szerettek és azt akarjátok, hogy ez legyen a legemlékezetesebb szülinapom. Na meg elég feltűnően szervezkedtek, eddig nem beszéltetek ennyit – nézett rám szemrehányóan.

– Túl sokat képzelsz, te lány! – nevettem el magam. – És Deannel pedig barátok vagyunk – néztem először Deanre, majd reménykedve, de határozottan Amyre. Dean egyetértően bólogatott.

– Ne higgyétek, hogy beveszem! – hunyorított ránk Amy, majd Dean arcára puszit nyomott és odébbállt.

– Komolyan haza kell menned? De ma van a szülinapom! – nézett rám Amy szomorúan nagy barna szemeivel, mikor pénteken tanítás után az iskola épülete előtt közöltem vele, hogy nem tudunk hármasban elmenni moziba, ahogy Amy tervezte.

– Sajnálom, de muszáj hazamennem. De ne aggódj Dean elvisz valahova kajálni, jól fogod érezni magad!

– Én meg már azt hittem szerveztek nekem meglepetés bulit! – nevette el magát.

Amy köszönésképpen átölelt, én pedig feltartott hüvelykujjal vigyorogtam Deanre, aki pár méterrel arrébb állt, és minket figyelt.

Ők ketten beültek valahova egy kis időre így elég időm volt odaérni Deanékhez, nekem is meg a vendégeknek is.

Már mindenki megérkezett, és minden a helyén volt, csak arra vártunk, hogy Dean beállítson a szülinapossal. Elégedetten csúsztattam vissza a telefonom a táskámba miután megkaptam az üres SMS-t Deantől. Megbeszéltük, ha már az utcában járnak, küld egy üzit szöveg nélkül.

– Emberek! – kiáltottam el magam. – Elbújni!

Körülöttem mindenki elrejtőzött valahová a tágas nappaliban. A megfelelő búvóhelyet az egyik kanapé mögött találtam, így a bútordarab mögé guggoltam és vártam Amyék érkezését.

Nyílt a bejárati ajtó majd csapódott, és pillanatokkal később már a nappali bejáratánál hallottuk a lépteiket. Mikor beértek a szobában mindenki egy emberként ugrott elő és kiáltotta, hogy "Meglepetés!"

– Úristen – kiáltott fel Amy az ijedtséggel vegyült meglepettséggel, egyik kezét a mellkasára téve. – És még volt képed azt hazudni, hogy nem lesz bulim, Dean Brandon Cooper! – bökte mellkasba nevetve Amy a barátját.

– Meglepetés! – tárta szét a karjait Dean.

– Én is benne voltam! – jelentkeztem és odasiettem hozzájuk. Szorosan megöleltem Amyt.
      Nevetve távolodtunk el egymástól, s Amy szemeiben a meghatottság könnyei csillantak meg.